2011. július 16., szombat

Úton, útfélen - K100 egy másik, belső szemmel

M.-nak, Á.-nak és I.-nak, Barátaimnak és Segítőimnek

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)



Lehet az kitaposott, járatlan, felfedezetlen. Könnyű, vagy éppen nehezen járható. Mérhetetlen magányos, vagy éppen kart-karba öltős. Fájdalmasan nehezen járható, vagy éppen vidáman a semmibe rohanó-kanyargós. A Kinizsi 100 óta valami eltört bennem, szerencsére jó értelemben. Állandóan mennék. Gyalog. Mindegy, hogy hova, de menni akarok, mintha valami várna a célnál. Furcsa ez a késztetés, nem gondoltam volna, hogy pont a gyaloglás lesz az, ami ennyire magával ragad. Főleg egy olyan korban, amikor gyakorlatilag bárhova eljuthatok, viszonylag reális áron, elviselhető időtartamon belül. Mégis. Menni akarok.

Tele van az út lábnyomokkal. Kaotikus képet alkotnak szemem előtt a semmibe futó, kacsázó, feszesen lépkedő, bizonytalan, egy helyben toporgó, érdeklődve meg-megálló, rácsodálkozó, határozott lábak mintái. Nyomok fraktálkáosza, mégis valahol érzem belül, hogy van benne rendszer, csak még nem látom át. Óvatosan próbálgatom, hogy melyik lábnyom az én méretem. Bármennyire is keresem, egyik sem az enyém. Csak a hátam mögé utasított poros útfelületen ismerem fel a tétovázó sajátjaimat. Mementója az út az útban jelenségnek. De ki akarna visszafele haladni a már túlságosan is jól ismert úton?

Fák, bokrok, kidőlt fatörzsek, kövek a tanúi, hogy haladtak már előttem ezen az ösvényen. Egy kíváncsi hangya figyeli minden mozdulatomat, de nem tudja felfogni nagyságomat. Én is fölfelé figyelek, de nem tudom felfogni a fölém növő világ nagyságát. Egyelőre csak részleteket látok. A hangya én vagyok.

Honnan, miből árad ez a higanysűrűségű, igaz csend? Mintha a természet levegőt készülne beszívni felfoghatatlan tüdejébe, hogy aztán forró leheletével megtöltse üresedő szívemet, fejemet. Lassan feloldódik a pausa, mellkasom óvatosan megemelkedik, újra az útra figyelek minden erőmmel. Menni kell tovább.


A K100 utolsó 20 kilométere kiábrándítóan kiégetett. Szerintem sok sorstársam vergődik saját negatív gondolatainak ragadós anyagából szőtt hálójában, ahol egy kövérre hizlalt, helytelen önértékelésből, önsajnálatból, akaratgyengeségből  teremtett pók lesi vergődését. Nyolc obszidián szem tükrében saját tehetetlennek hitt vonaglását látja vissza az ember. Majd az ízelt lábú mérgét lassan, komótosan áldozatába fecskendezve bénult mozdulatlanságra kárhoztatja azt. Az ilyen teremtmény pedig lassan öl. A végén szárazra szív. 

Talán az adja az utolsó 20 kilométer sava-borsát, hogy lemarja, lecsupaszítja az embert minden szinten. Egy gondolatoktól mentes, egyszerű, sima elme, egy gyaloglógép-húsbáb, egy folyamatosan ismétlődő mantra: menj, nem állhatsz meg, nem adhatod fel... Elfeledkezik a tudatos énjéről, a hétköznapi gondokról, sirámokról, önsajnálatról, minden olyan vélt, vagy valós sérelemről, amelyek visszahúzzák az embert az úton. Bár az utolsó 20-as táv fizikálisan hihetetlenül megviselt, botladozva, sántikálva haladtam, mégis, így utólag visszatekintve tiszta, határozott lábnyomokat hagytam magam után. Legalábbis körvonalaiban határozott nyomokat. De az avatott szem azonnal érzékeli, hogy ezek egyelőre még csak vonalak. Ígéretes, lehetőségeket rejtő, idővel határozott képpé, izgalmas történetté teljesedő nyomai egy emberré váló embernek.

A cél látványát mindenki szereti. A célba érkezés gondolata, az érzet, hogy túl vagyok rajta, megcsináltam, íme, lássátok hát teljesítményem - lett légyen az fizikai, szellemi, vagy lelki teljesítmény - mindenki számára etalon. 

Azonban sok sorstársam csak a cél látványát szereti. Az odáig vezető út ellenben halálra rémíti, elkedvteleníti, "inkább meg sem próbálom, túl nehéz ez nekem" gondolati szakadékba veti őt. 
Sokat törtem a fejem, hogy mi is jelentett számomra a Kinizsi 100. Rájöttem, hogy szeretem a cél látványát. Szeretek azon átlépni is. És bármennyire is fájjon az az út a célig, muszáj végig mennem rajta. Legyen az a járás bármennyire is fájdalmas, bizonytalan, vagy éppen örömmel teli, határozott. Gyalogolni mindenki tud, de járni az úton már kevesebbeknek adatik meg. Tanulom a járást...


2011. július 15., péntek

Újszülött

Igen. Megszületett, ma délután, igazi Tabula Rasa. Üresen ásítoznak rajta a virtuális lapocskák, kitöltetlenek még a bejegyzésfülek, kiforratlan bájjal nyílnak-csukódnak rajta a lapok, de itt van végre az a Kisebb Blog, amely keretbe foglalja a Star Wars-sal kapcsolatos "novelláimat". Kiaknázatlan lehetőségek tárháza a Csillagok háborúja. Palpatine és Darth Vader alakja megkerülhetetlenek, és számtalan sci-fi paródiára, burleszkre teremtenek, adnak lehetőséget. Mint, ahogy Jabba, Yoda, és Lüke Luke. Vagy Chubakka. Vagy sorolhatnám még a végtelenségig. Fölösleges. Beszéljenek maguk helyett a Kisebbik Blog bejegyzései. Kellemes olvasást!

Jabbablablablablabla...

ui.: Ancsa! Köszönöm az ötletet! :)

ui2.: ja, a kezdeti időszakban a Kisebbik Blog bejegyzései és a Nagyobbik Blogom írásai között erős átfedés lesz érzékelhető. Később ez már kevésbé lesz jellemző. Na, megyek írogatni.

2011. július 2., szombat

Sztrájkra fel - avagy az élet produkálja a legjobb vicceket - 1. rész

Darth Vader gondterhelt volt. Oh, Luke, miért nem álltál át a Sötét Oldalra? Szórakozottan gyűrögette fekete ujjai között a tarka szalvétát, miközben jókora adag irigységgel bámulta a vele szemben terpeszkedő, éppen válogatott finomságokból falatozó jediket. Jedi Szakszervezetisek, hah! Ki halott már ilyet? Ezeknek mi gondjuk lehet? Éppen melyik szelet húst tolják be az arcukba? Micsoda képmutató banda! Jönnek itt a jogszabályokkal, meg Kollektív Szerződéssel. Egészséges életmód, meditálás, testedzés? Most meg úgy zabálnak, mint a szopós malacok.


Mennyi gond!? Hogy a fenébe fogom feloldani ezt az Apa-Fia konfliktust? Luke, Luke, remélem nem neheztelsz a kezed miatt, akárhol is vagy Fiam. Meg akárhol is van a kezed. Még telepata Jedi mce-t (midiklorián email) is küldtem neki, hogy:

„Kedves Luke! Itt az apád, bocs, hogy levágtam a fél karod, pedig esküszöm, hogy próbáltam óvatos lenni! Tudod milyen élesek ezek lézerkardok! Ne haragudj! Mondjuk, azért Te is visszafoghattad volna magad Fiam, egyes harci helyzetekben komolyan megfordult a fejemben, hogy Te meg akarsz ölni! Tudom, ilyen ez a pubertáskor, vagy mi, meg az Oedipus-komplexus.
Ha nem is tökéletes, de azért szerető apád: D. Vader

Ui.: Fiam, állj át a Sötét Oldalra! Megbízható kollégák, év végi prémium, béren felüli juttatások, saját űrhajó, Empire Ticket Restaurant, Kiemelt TB, kalandos élet, SAJÁT FEKETE KÖPENY. Kezdő Jedi Közalkalmazottként, nyelvvizsga meg diploma nélkül a Bértábla alapján alig viszel haza valami fizut. Na? Gondold át Fiam még egyszer a kedvemért!”


Talán tényleg egy kicsit erős volt lecsapni a karját. Na, de végül is, ha jobban meggondolom nekem sincsenek normális végtagjaim (Höhö, kivéve egyet, de azt, hehehe nem mondanám „klasszikus” végtagnak), mégis vittem valamire. Na, majd küldök neki valami vicces bocsánatkérő lapot is, meg egy Plüss Yodát. Régi bevált módszer a Galaxisban az apa-fia problémára. Vajon hány éves lehet Luke? Mondjuk fénykardja már van. Na, mindegy, ki ne örülne egy Plüss Yodának... de lássuk a „tárgyalást”!

A három szakszervezetis tanácstalanul bámult a pazar ételekkel megrakott asztal túloldaláról föléjük tornyosuló, éjfekete alakra. Az obszidián szemek élettelenül szegeződtek rájuk. A jól ismert, gépi légszűrő hangja újabb adag tiszta levegőt jutatott a Nagyúr tüdejébe. Csontig hatoló, jéghideg pillantás. Olyan velejéig hatoló mint, ha valaki alaposan megmogyorózná a lelked, már ha a lelkednek lenne fütyköse. Wolfgang Szakszervezeti Titkár zavarában hol Pjotr Elnök felé pislant kérdőn, hol pedig Barandy Osztályvezetőre meresztgeti a szemét, hogy na mi lesz, mi lesz?, csak innen jussunk ki élve!
Wolfgang zavarában cigarettát kap elő, majd végigkínálja a társaságot, Pjotr nemet int. Vader Nagyúr felé is tesz egy kínáló mozdulatot, de:
- Köhkúúúh, köszönöm Wolfgang, csak akkor gyújtok rá, ha iszok! Köhkúúh!

Pjotr Elnök szigorú oldalpillantást vet a Titkárra. A Titkár holdvilág képe vörösre változik iszonyú zavarában. Pjotr végül megköszörüli a torkát:
- Sok szeretettel megnyitom az első Galaktikus Jedi Szakszervezeti Érdekegyeztető Tanács ülését. Reményemet szeretném kifejezni, hogy a tárgyalás végére a Császár és a Galaktikus Demokrata Jedi Szakszervezet álláspontja közeledni fog egymáshoz, és megoldást találunk néhány komoly érdekellentétre! Hiszen mindenkinek érdeke, hogy minden Jedi Közalkalmazott megfelelő életkörülmények között dolgozhasson, bárhol is legyen, bárhol is éljen!
- Hát, köhkúúúh, konkrétan ez csak a Szakszervezet köhkúúúh érdeke, a Császár ezt némiképpen más köhkúúúh szempontból közelíti meg!
Barandy Osztályvezető szikrát szóró szemmel az asztalra csapott, tányérok koccantak össze félelmükben. Egy jókora szelet bantasteak vetette le magát a mélybe az asztal sarkáról, majd toccsanva landolt a padlón.
- Akkor a Császárnak szembesülnie kell egy mindent elsöprő, galaxisokon átívelő Jedi Sztrájkkal!!!
- Köhkúúúh, nafene!
- Miért van az az érzésem, – Pjotr Elnök nyugtatólag intett Barandy Osztályvezető felé - hogy a Császár nem veszi komolyan ezt a sztrájkot? Mi igenis sztrájkba kezdünk! Ha kell akár éhségsztrájkba!
- (Éhségsztrájkba? Köhkúhúhúhúhú? Na, az lenne csak spórolós Jedi Önfelszámoló Intézkedés höhöhöhö, még jó, hogy nem hallotta a Császár, köhkúúh, úgy kellene fellocsolnom köhkúúh a padlóról) Rendben, Pjotr Elnök Úr, köhkúúh, érdeklődve hallgatom, hogy milyen változtatásokat kívánnak eszközölni a Kollektív Szerződésben! Kezdje el kérem! Köhkúúúh!

És Pjotr Elnök Úr bele is kezdett. Wolfgang Titkár és a mogorva képű Barandy Osztályvezető felváltva bólogatnak, és hümmögnek. Remek színjáték. Lerí róluk, hogy órákig gyakorolhatták tükör előtt a tárgyalást. Talán még egy Darth Vader imitátort is alkalmaztak a próba kedvéért.

Blablbabla... nekünk jogaink vannak....blblalblablabla...blabla...és még azt is követeljük...blablablabla...meg a vállalja át a TB fizetését...blablablabla...nettó fizetésemelést…blablablabla…reálhozám kifizetése… blablablablablablablabla…Jedi árvák ellátásával kapcsolatban az az álláspontunk, hogy… blablablabla…eszköz, lézerkard amortizációs támogatás… blablablabla

Mindeközben a Fekete Maszk mögött:
- Na, nézzük csak mit is hallgassunk? Remek ez az új sisak, van benne végre Sith-net! Beépített 5.1-es hangfalszett. Na, akkor lássuk csak! Van itt 20.000 terrabájtnyi zene…, aha, netradio most nem pálya, elektro nem kell. Metál??? Az meg mi? Itt egy interaktív lista: azt mondja E, F…nézzük az F alatt mik vannak besorolva… na, ebbe belehallgatunk:


Amindenit! Ez nagyon ütős volt! Hehhehehehehehehehe, hát ez nagyon jóóó! Na, de nézzünk valami mást is, P, Q, R, S…na, nézzük az S-nél mik vannak. Na, ez jó is lesz! 


Darth Vader lelkében gyökeret vert az a kellemes, meleg érzet, amely akkor szállja meg az ember fiát, lányát, ha rádöbben, hogy új hobbit talált magának.

Mindeközben a sisaklemezzel szemközt:

Blablbabla... nekünk jogaink vannak....blblalblablabla...blabla...és még azt is követeljük...blablablabla...

- Pjotr! Pjotr! Pjotr! Pjotr! Pjotr! Nyertünk! Nyertünk! Nyertünk! Nyertünk! Nyertünk! Néééézd, Néézd! Bólogat, ráadásul eddig mindenre rábólintott!!!!!!!
Pjotr Elnök elképedve bámult az eszement módjára viselkedő, karjába csimpaszkodó Wolfgangra. Majd tekintete Darth Vaderre tévedt. A Nagyúr bólogatott. Nem csak egyszer, nem csak kétszer, hanem folyamatosan. Akkurátusan, nyakból bólogatott. Pjotr Elnök az Osztályvezető felé fordult, majd kelletlenül nyugtázta, hogy Barandyval sokra nem megy. Barandy leesett állal, kikerekedett szemekkel bámulta Darth Vadert.
- Most akkor nyertünk? – Pjotr olyan hangsúllyal ejtette ki a szavakat, mintha attól tartana, hogy azok a fránya hangok megpróbálnának visszacsimpaszkodni kételkedő hangképzőszerveinek bűvkörébe…


Folytatása következik!!!

1000 Swing Elvtársnő szemmel

Egy remek írást szeretnék elétek tárni, amelyet Ági Elvtársnő írt blogjában, a Levelek alatt-ban. Remekül összefoglalja, hogy mit is jelentett számára az 1000 swing. Olvassátok sok szeretettel!