3 - Hippi Borzdéj szegedi Kettlebell!!!

Tegnap megültük méltósággal a szegedi Kettlebell klub 3 éves születésnapját! Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere: kidobós, kötélhúzás, egy kis snatch a végére a biztonság kedvéért. A kidobós játéknál a gumipadlón letapadt a jobb lábfejem nagylábujja, majd 80 kilómmal sikeresen meg is gyötörtem azt. Mozogni mozog, színe a szivárványé, a körömágy alaposan beszakadt, de hát pár csepp vérnek mindig hullania kell, ha kettlebellről van szó.

Aztán ettünk egy fasza marhapörköltet gombával és krumplival, ropogós csemegeuborkával. Kellő mennyiségű házi pálinkával és sörrel csapattam le. Nem vagyok nagy töményes, de ezúttal kivételt tettem, koccintottunk párat. Persze mindezt a tűző napon lőtyöltem meg, azt pedig szerintem kimondottan jelentős mennyiségű sorstársam tapasztalta már (6*10 a 23-on), hogy drága Napunk az ilyen szintű következetlenséget alaposan megbünteti. Kár lenne tagadni, amikor hazaértem be is aludtam rögtön :) Elég baj lenne, ha hozzá lennék szokva a töményhez :)
Ahogy felidézem az arcokat, azon agyalok, hogy kik voltak velem együtt kezdő csoportosak, de bevallom, hogy nem tudnék felsorolni hirtelenjében senkit. Óriási a lemorzsolódás. Gergő és Maya első generációs, én a harmadik Varga féle csapatban kezdtem. Végeredményben teljesen mindegy, az a lényeg, hogy hétről hétre legyőzzük saját gyengeségünket. Vagy legalábbis azon vagyunk, több-kevesebb sikerrel.

Monka zseniális tortát készített. Fotót mindenképpen pakolok majd fel a blogra, csak Janóval még tárgyalnom kell a jogdíjakról :) Szóval a torta: vékony piskóta, vastag, zseniálisan finom csokis krémrétegek, fehér marcipán borítás, és tessék kapaszkodni: RÓZSASZÍN KETTLEBELL GOLYÓ A TORTÁBA ÁGYAZVA!!!
Helló Kitty is dobott volna egy hátast kis napernyőjével, annyira rózsaszín volt. Monka, le a kalappal!
Tamás sokkott kapott a látványtól, persze jó értelemben. :) Csak hogy mindenkinek legyen elképzelése:

Aminek a legjobban örültem, hogy végre sikerült megismerkednem és beszélgetnem néhány nagyon-nagyon szimpatikus, de eddig ismeretlen Elvtárssal és Elvtársnővel. Kihúztunk néhány padot a korsárlabdapályára, élveztük a napfényt, a tele has örömét, a mosolyt, az élcelődő vicceket, azt, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van kihez szólni. Csapatépítés szempontjából nézve megtartó, embereket összekötő ereje van egy-egy ilyen rendezvénynek, (marhapörköltnek) :) Nagyon jól éreztem magam. Több ilyen kellene!

Ma még két dolgot kell megtennem:

1. elmenni az ügyeletre, mert a lábujjam kezd nagyon dühös szemeket meresztgetni rám. Gondolom lesz röntgen, meg ejnye-bejnye, sok mindent nem tudnak vele úgy sem kezdeni. Ha eltiltanak az edzéstől, akkor agylobot kapok. Szerintem még egy körömnek búcsút mondhatok. Nagyon dzsentrisre vettem a figurát lábköröm-ügyileg. :) Ez lesz a negyedik :)

2. Na, ez meglepi lesz egy kedves barátom számára. :) Nem mondhatom meg. :)