Mi történt azóta...

...hogy a blogolást letettem egy időre. Egyáltalán nem volt kedvem leülni írogatni. Amolyan ihlethiányban szenvedtem. Plusz itt volt a nyakunkban a tél, M.-val átalakultunk jóllakott, elégedett, párnák közt, súlyos takarók alatt vergődő városi medvékké. Egyik oldalunkról fordultunk a másikra, filmeket néztünk, amolyan nyugdíjas tempóban pihengettünk. Két kanál étel között is szundikáltunk. Szerencsére szobatiszták maradtunk. Kár lenne tagadni, nagyon élveztem. Többek között ilyen lelassult állapotban ünnepeltük meg a Szilvesztert is. Meg a Die Hard két részével. Meg lencsével, agancsos kólával, meg pezsgővel. Szóval ment egy darabig a heverészés, aztán gyanakodva azon agyaltunk, hogy velünk van-e a gond, de miután a baráti körünk legaktívabb tagjai is behúzódtak a barlangba, és onnan nézték a kinti, fagyba és hóba öltöztetett világot, megnyugodtunk.


Van vagy öt hónapja, hogy nem edzek, nem sportolok. Legalábbis gondoltam én, aztán M. felvilágosított, hogy napi 11 kilométert tekerek, vagy gyalogolok a munkahelyig, a téli ásatásokon lapátoltam, nem is beszélve az egyelőre még nem túl rendszeres futásokról. Ma is futottam 7 kilométert.
Hiányzik a kettlebell. A rendszere, a fegyelmezettsége, motiváló ereje miatt.
Meglepetésemre a futás is közel került hozzám. Egészen megszerettem. Néha úgy érzem, hogy ki tudnék szaladni a világból. Aztán persze nem teszem, mert egy kicsit elkényelmesedtem. Nyolc évig versenyszerűen atlétikáztam, rövidebb távokon neveztek, a hosszú távú futást nem nekem találták ki. Gondoltam én. Aztán azon kapom magam, hogy lefutok 6-7-10 kilométert egy-egy alkalommal. Persze még meg kell állnom néha rövidebb időre, de egyre jobban megy, egyre többet bírok. Vettem egy remek futócipőt, úgy gondoltam, ha kénytelen vagyok városi környezetben futni, akkor legalább valami minőségi cipőben menjen szét a térdem :) Ez az a csodacipő:

Saucony ProGrid 14

Ez itt a reklám helye! Pedig nem is fizet nekem a Saucony egy vasat sem. Felpróbáltam jó pár cipőt olcsóbb kategóriából is, mindegyik megfelelőnek tűnt, de ahogy ez a csuka felkerült a lábamra...hát na, megérte az árát. Futás közben mintha nem lenne semmi a lábamon, nem beszélve a védelmi szerepéről, annyi alátámasztó, meg rezgésfelfogó réteggel van ellátva, hogy csak na.
(A cipő fotóját a Saucony.hu oldalról csentem le.)

A vállam még mindig sajog, de hamarosan mégis elkezdem az edzéseket, persze csak ésszel. Szerencsére a kényszerű szünet alatt nem következett be, amitől féltem, hogy esetleg felszalad pár kiló felesleg. 82 kilón megállt a testsúlyom, ami 179 centis magasságomhoz pont jó. Voltam itt-ott orvosoknál, de minden eredményem kiváló, a vérnyomásom 110/60 körül mocorog átlagosan. Jövő héten még hátra van a fogorvos, bár semmi kedvem nincsen hozzá. Meghallom a fúró hangját, és tokostól tudnám kiszakítani az ajtót. Ilyen ez a menekülési ösztön :)
Mozgalmas időszaknak nézek elébe. Belekezdtem egy targoncavezetői tanfolyamba, megy a darálás a Nemzetvédelmin is, pörögnek az események, remélem hamar végzek a vizsgáimmal, mert meló mellett nem mindig van kedvem nekifeküdni az országvédelemnek. Aztán lehet gondolkodni a nyelvvizsgán is, de ahhoz meg újból meg kell tanulnom angolul. :)
De a fő "gondom" az, hogy tele van a fejem meseötletekkel. Mesefigurákkal. Mesetörténetekkel. Egy mesét már elkezdtem: egy fogyókúrázó borz esetlen lépéseit foglalja össze a súlyleadás kemény útján. Aztán ott van egy halom Manó, akik megkeserítik, bosszantó vicceikkel megnehezítik az erdőlakók életét. Ezek a Manók biztosan léteznek, mert állandóan eltüntetik a dolgaimat, elfelejtetnek velem egy halom fontos információt, és persze mindig máshova teszik le a cuccaimat, amit aztán M.-án keresek. És így tovább. Szóval ezzel is kellene valamit kezdeni. Mondjuk elkezdeni? :)

Hét hónapja nem gyújtottam rá. Nosztalgiaérzet van, de kiválóan érzem magam bagó nélkül, helyenként, ha szarabb minőségű dohány szagát hozza felém a szél, még gyomorforgató undort is érzek. Örülök, hogy letettem, nincs rá szükségem. Még a mozdulatra sem. Visszavettem a kávé adagomból is. Reggelire mézzel elkevert müzlit szoktam enni, tea, gyümölcs, ez a menü. A müzlibe tönkölykorpa, mazsola, földimogyoró, napraforgómag, rozspehely, árpapehely, lenmag, szezámmag stb. kerül, az egészet forró vízzel szoktuk megöntözni. Néha meditálok, különösen kedvelem a Domján László féle relaxációs meditációkat. Kedvencem a Sziget.
(Itt megjegyzem néhány régi kedves kollégám kedvéért, hogy van már akváriumom is, kettő darab :D)

Kb. 60 napom van még hátra, hogy felkészüljek a Kinizsi 100-as teljesítménytúra újabb kihívására. Mert ott leszek, az biztos. Van még időm, szóval lesz némi láberősítés kettlebell és fegyencedzés módszereivel, valamint az állóképességemen mindenképpen javítani fogok. Szerencsére M. jógát és erősítő tornát is oktat, szóval ezen a téren is jól el vagyok látva. A tavalyi túra tapasztalatai alapján már azt is tudom, hogy minimális cuccal érdemes csak útra kelni.

Itt a tavasz. Élni jó.