Elfelejtettem, hogyan kell írni.
Régen ment, mindig volt nálam egy füzet, a tollakért meg valamiért mai napig rajongok. Ma leültem, és ott volt ismét az az iszonyatos üres papír. Meg a kedvenc tollam. Meg az a furcsán üres papír. Nem szeretem, ahogy figyel.
Hallom a szavak forrását, de nagyon halkan, távolról. Elnyomja az egzisztenciális rettegés, a mindennapi rohanás delejes elmebetegsége, a nincs időm semmire érzet mindent eluraló hamissága. Mintha zaciba vágtam volna magamból a lényeget. Vagy csak megváltoztam, és nem feltétlenül jó irányba.
Elfelejtettem hogyan kell írni, pedig rengeteget szó van még, leírásra várnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése