Arra a kérdésre, hogy sportolhatok-e valamit, az volt a válasz, hogy maximum futhatok, még az úszást sem javasolják, sőt, amennyiben tehetem, kerüljem a forró vizes medencéket is, mert az sem tesz jót a vállamnak. Volt egy pillanat, amikor elkenődtem egy kicsit, de aztán nekiültem, és keresgélni kezdtem futócipőket. Futni nem szeretek, de, ha egyszer csak ettől az egy sporttól nem tiltottak el a rehabos hölgyek...Szóval marad a futás. Kettlebell közelébe se mehetek egy darabig, viszont, ha már azt el tudnám érni, hogy megszűnne a gyulladás, akkor elkezdeném a pilatest vagy a jógát. Később áttérnék a szabad testsúlyos edzésekre. Legvégére marad sajnos a kettlebell. Barátnőm jógát oktat, az egyik kedves ismerősöm, volt kettlebelles elvtársnő Czenke Olga meg pilatest, szóval két irányból is kapnám az áldást. Aztán ott van még a meditálás. Nagyon sokat segített, bár nem sokszor ültem, feküdtem neki, de az a pár alkalom maradandó, határozottan kellemes és felvillanyozó élmény volt. Párom "készített" egy saját fejlesztésű meditációs gyakorlatot, ami számomra különösen hatásosnak bizonyult.
Kezeléseknek köszönhetően visszatért a fogáserőm, már nem esik ki a körömvágó csipesz a kezemből. Nem zsibbadok. Már a kabátomat is fel tudom venni anélkül, hogy összecsinálnám magam a fájdalomtól. Na jó, ennyire azért nem drámai a helyzet. Csak a 20-as vas szomorkodik az ajtó mellett. Hát ez van kiskomám, még egy darabig nem edzünk együtt!
Viszont: ami érdekes tény, és a páromat kikergetem vele a világból: nem edzek, annyit eszek, mint egy ló, mégis 76 kiló vagyok. Folyamatosan, változatlanul. Szálkásodok, sportolás nélkül. Gondolom a múltkori egy hónapos méregtelenítés során sikerült beállítani és optimalizálni az anyagcserémet, így minden falat ételformájú energiahordozót tökéletesen felhasználok. Jó, az sem mindegy, hogy mit tol a fejébe az ember, azért arra figyelünk, hogy miket eszünk. Nem is kicsit. Például sok csokoládét.
A sportorvosnál megcsináltattam minden lehetséges vizsgálatot, vérnyomás 120/70, cukor, koleszterin tökéletes, EKG szerint olyan a szívem, mint egy elefánté. Még hátra van a labor és a tüdőszűrés. De azt hiszem elmondhatom, hogy alapvetően, a vállfájásomat leszámítva jó bőrben vagyok.
Sokat voltam a szegedi Anna fürdőben az utóbbi időben. Főleg szaunázni, 8-10 kört szoktam menni, átlagosan 5-10 perces intervallumokat. Kerülni kellene a meleg vizet, tudom, de leraktam a cigarettát, és legalább ennyi, ideiglenesen károsnak kikiáltott szenvedélyt engedélyezek magamnak.
Rengeteg a kövér, túlsúlyos ember. Egyre több. De nem csak a fürdőben, hanem a városban is. Valami nagyon el van cseszve ebben az országban. Lehetne keresni számtalan indokot, hogy milyen okok miatt hízunk ennyire mi is, magyarok. Kevés mozgás, dohányzás, alkohol, stressz... M.-val meg pont azt beszélgettük a napokban, hogy nagyon sokan boldogtalanok is. Az evéssel azonosítják a boldogságukat, tele a fagyasztó, tele a has, rendben van minden. Közben meg szépen lassan felkúsznak a kilók. Tönkremennek az ízületek, a belszervek, rámegy a ketyegő. Lehetne itt moralizálni, de fölösleges. Csak rossz látni azt a rengeteg elhízott embert. A felnőtt kövér emberek száma is növekszik folyamatosan, de elnézve a tini generációk széles spektrumát... a fogyasztói társadalom kitermeli a következő generációnyi cukor- és mozgásszervi beteg húshalmokat a gyorsétteremi darálók számára. Depresszió, elhízás-kövérség Hajrá!
Vagy piszkafa lábú, nyeszlett csajok loholnak falkában a sétálóutcán a nemlétező hátsójukat és mellüket mutogatva, vagy szteroiddal-fehérjével zabáltatott, specifikus izomzatú csávók virítanak izompólóban szintén piszkafalábakon, vagy az egyre inkább szaporodó kövér emberek áradatával találja magát szemközt az ember. Gáz van, nagy gáz.
Örülök, hogy jobban vagy, hogy jó a vérképed (valószínűleg a korábbi egészséges étkezés ebben nagy szerepet kapott), és továbbra is jobbulást! Azért a futással is csak óvatosan az elején, futás-séta-futá kombinációt szoktak kezdéshez javasolni. A saját testsúlyos edzésekhez olvastam olyanról, hogy fegyencedzés, még nem néztem utána (én inkább csak futok), de többen nagyon dicsérik.
VálaszTörlésA túlsúllyal kapcsolatban teljesen igazad van, a lelki és egészségügyi vonatkozásaival is, csak pont ezek összekapcsolódása miatt piszok nehéz kitörni belőle... viszont ha sikerül, az hihetetlen energiát tud adni a folytatáshoz.
E., a fegyencedzésből rendszeresen alkalmaztunk kettlebellen jó pár gyakorlatot, csak javasolni tudom az alkalmazását. Türelem, kitartás kell hozzá, természetesen fokozatosan kell növelni a gyakorlatok ismétlésszámát, a sorozatok mennyiségét. De szerintem tetszeni fog, ha belekezdesz. Futással kapcsolatban jelenleg az alapvető problémánál tartok, a cipő kérdésénél. Nem tudom milyet vegyek. Már kaptam tanácsot, ilyet-olyat vegyek, szóval amint meg van a csuka, úgy beindul az óvatos futás. Aztán majd látjuk.
VálaszTörlésFutócipő vásárlást csak szakboltban, ahol megkérdeznek olyat is, hogy kifelé vagy befelé dől-e a bokád :) Állítólag fontos a későbbi helyes tartáshoz.
VálaszTörlésA fegyencedzést majd az utolsó néhány kilónál gondoltam elkezdeni, mert most sem időm, sem kedvem nincs itthon tornázni. A futás viszont - társasággal - egészen bevált, futottam az utóbbi hetekben egyszer 10,6 km-t (két Margitsziget-kör), igaz, nem gyorsan, de megállás nélkül, és rendszeres az 5-6 km-es futás (heti 1-2 alkalommal). Ha találsz hozzá körülbelül azonos sebességű partnert, egész kellemes mozgás lehet.
Egyelőre nem terveztem nagyobb volumenű futásokat, majd ahogy visz az utam. Mikor mennyi futás jön össze. Igazából betonon nem sok kedvem van futkorászni, legfeljebb majd olyan cipőt választok, ami aszfaltra is jó. Kicsit borsos az áruk, de annyit megér a dolog, hogy ne menjen szét az ízületem. Szóval, most még csak elméletben mondom: futni jó :)
VálaszTörlés