Félmaraton

Holnap lesz a nagy nap.
Ma már nem edzettem, csak bicikliztem egy jót a Mayával, beszélgettünk, fagyiztunk, megettünk egy halom süteményt, aztán kitaláltuk, hogy mi lenne, ha átállnánk hétfőtől vegetáriánus étrendre. Már csak amiatt is hasznos lenne, mert legalább gyakorlottabbá válnék vega főtt ételek készítéséből, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés a masszázs táborban, ahol főznöm kell majd harminc éhes vegetáriánusnak. Aztán meglátjuk meddig tart ki a dolog, mert nagyon jó hentesünk van, és szeretem a húst. Erre a kis időre viszont érdemes lesz váltani.
Szóval holnap lefutom életem első félmaratonját. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok. De ez nem olyan izgalom, nem abból az izgága, önleértékelő félelemből épül fel. Nyolc évig versenyeztem a BSE színeiben, ötpróbáztam, rövid távot futottam, dobó számokban szerepeltem. Versenyeken soha nem kellett 1000 méteres hosszú távnál többet futnom, így szokatlan volt számomra, amikor el kezdtem futni rövidebb-hosszabb távokat. De megszerettem. Kiváló kikapcsolódás a futás. Ha zaklatott vagyok, csak a lélegzetvételemre figyelek, kikapcsolja az agyam, elszáll a mérgem. Ha jókedvem van futás közben, akkor csak hagyom a lábaim dolgozni, szabadon nézelődök, és igen, ismét kikapcsolom az agyam, hadd pihenjen. A futás számomra egy dinamikus meditáció.
Visszatérve a fent említett izgalomra. Ismerem ezt az érzést. Mozgolódik bennem az állat.
És a bejegyzés végére egy kis éji zene :)