Kinizsi 100 beszámoló - hamarosan

Kedves Kispajtások!

Hamarosan egy minden részletre pontosan kiterjedő beszámolót teszek közzé az első, sikeresen teljesített Kinizsi 100-as túrámról! Ezúton szeretnék gratulálni Talponjáró cimborámnak, valamint nem utolsó sorban Rolinak, akik szintén végigtalpalták a távot sikeresen!!! Állatok vagytok! Hamarosan jövök!

Az elektromos drótszamarakról....

...hát, valamire biztos jók, ezek a hangtalanul, akár 25 km/h-val guruló elektromos bringák. Valamire és valakiknek. Szigorú és megingathatatlan ellenszenvvel figyelem ezeket az emberi lustaságra alapozott, méregdrága közlekedési eszközöket. Suhanók. Határozott népszerűségnek örvendenek életkortól, nemtől függetlenül a polgártársaim körében. Igen, a lustaság a fő motivációs tényező.

Egy korábbi írásomban (ez az Túlélésre tervezve) pár ponton kitértem arra, hogy már nem vagyok oda annyira a technológiáért, mint régi időkben. Imádtam lapozgatni a bedobott reklámújságokat, tervezgettem, hogy na, majd megveszem ezt a telefont, na, meg azt a remek laptopot, meg milyen jó lenne egy újabb kütyü... amennyire istenítettem a technológiát, annyira háttérbe szorítottam mára. Hasznosságelv váltotta fel az eszközök imádatát. Van egy gagyi mobilom, egy olcsóbb asztali gépem és ennyi. Az egyik ismerősöm mutogatta múltkor, hogy:
- Nézd , miket tud ez a mobil, ilyen érintőképernyős, netes bigyó...
- Mennyi volt ez Tesó?
- Á, hitelre vettem, 1 évig törlesztem havi 10 ezrével.
- He???? Mi a francnak 120.000 forintot adni egy telefonért???

Kinek a pap, kinek a papné, de azért ezt túlzásnak érzem.

Na, de térjünk vissza az elektromos biciklikhez. Szóval kicsit utánanéztem az áraknak. Találtam egy oldalt, ahol 99.000 - 234.000 terjednek az árak. Az akkumulátorok 12.000 forintnál kezdődnek, de volt potom 75.000 forintért is aksi... és még lehetne sorolni, hogy mi mennyibe kerül ezekhez a fölösleges gépezetekhez. Na, de miért is utálom ezeket a "bicikliket?

1. Halk.
Nézel jobbra, nézel balra, éppen elindulnál, amikor hátulról vagy 30-al elrongyol melletted egy ilyen suhanó gépezet. A frászt hozza az emberre. Nem lehetne ezekre a vackokra valami beépített hangfalas/mp3 lejátszós eszközt rakni, ami mondjuk egy előre rögzített, dögös motorhangot utánozna? Vagy brummogna, röfögne, vagy Michelle Wild hangján sóhajtozna-nyögne, mit tudom én, csak adna ki valami hangot...

2. Gyors.
Túl gyors a bicikliutas közlekedésre, Anyám mesélte, hogy a szemük láttára sodort el a bicikliúton egy ilyen elektromos bringás papi egy kislányt. Meg sem állt, hogy megnézze mi lett a kölyökkel. Gyakorlatilag kimerítette a cserbenhagyásos gázolás fogalmi körét a papper. Jól pofán kellene vágni az ilyet egy izmosabb rozsomákkal. Rengetegszer látom, hogy nem tudja az illető felmérni a helyes sebességet, nem látja át a forgalmi helyzetet, ezért fordulhat elő, hogy vagy a kerítésbe csapódik, árokba hullik, vagy éppen fának megy a "bringás". Mondjuk az még mindig jobb, mintha valakit elgázolna.
Kedvenceim a Mamik. Ül a "biciklin", feszülten, rettegve figyel, mint Sztálin évértékelő beszéde alatt az egész Szovjetunió. Majd gázt ad, és kiül az arcra a halálfélelem:
- Meg tudok vajon állni? Van ezen egyáltalán fék? Úristen, be tudok majd ide kanyarodni? Hogy került ide ez a fa az út közepére? Látom-e még valaha a kisunokáimat, Fáncsi cicát, vagy Pamacsot, a túlhizlalt palotapincsiszerűséget. Meg a Papit?
Na, szóval ez olvasható le a gondterhelt arcokról. De azért csak odarántja neki a gázkart, hadd menjen a gép, törjenek a combnyakak, hasadjon a bőr, jó dolog a kórházban hálapénzt dugdosni a főorvos úr/asszony zsebébe... Ezek a mamik szerintem a maguk módján drogosok, csak nem tudnak róla. Adrenalinfüggők. Beleröhögnek a jó öreg Kaszás arcába. Majd, ha sikeresen hazaérnek, bekapkodják a vérnyomáscsökkentőt, mert hát ugye az meg magas lesz valamiért. Hát csodálkozunk ezen, kérem?
Kérdezi is a Kovács doki, hogy:
- Mari Néni, sokat idegeskedik?
- Á, nem doktor úr, nyugodtan éldegélünk Fáncsi cicával, meg a Papival. Csendes az életünk.
- Valamiért csak magas! Na, írok fel még egy kevés bogyót, majd bekapkodja. Fel sem fog tűnni a másik tízféle gyogyi mellett.
- Jaj, köszönöm doktor úr! Na, akkor haza is bringázok.

Kovács doki meg zsebre vágja a hálapénzt, Mari néne meg felpattan a villanyos bengára, aztán már vágtat újból a Halál elől a Halálba. A vérnyomás meg az egekben. Újból. Adrenalin robbanás, már-már pánikba torkolló eufórikus kataklizma-orgazmus. Otthon meg a Papi már türelmetlenül nézi a vekkert, hogy merre jár már ez a fránya Mari, krumplipaprikást ígért, meg már Fáncsi is éhes, itt nyervog ez a dög. De Mari néni tesz a krumplipaprikásra, Fáncsira meg a Papira is, magasról, már egy másik dimenzióba csapatja a jó öreg Halállal a verdát, közben megy a zúzda:

3. Lustaság, fél egészség.
Miért van az, hogy vagy idős embereket, enyhén, vagy rohadtul elhízott sofőröket látok ezeken a villanyos vackokon? Na, hát azért ez erős. Nézem a potrohos, tunya dagit, ahogy meglovagolja a villámot. Hát nem pont az lenne a lényeg, hogy mozogjon egy kicsit, legalább annyi időre, amíg biciklire ül? Még a tekerésre is lusta. Aztán meg motyorog, hogy höh, hát fogyni köllene egy kicsit, nézzed már, mi ez itt a lábosban, marhapöri? Ja, mozogni kellene, de inkább megvette ezt a villanyos fostalicskát, mert győzött a lustaság. Nem pofázni kellene! Mozogni! Na, de ugye mindenre van kifogás. Az öregeket nem értem. Sima biciklivel is lehet rohadt nagyot esni, minek neki olyan, ami majdnem 30-al megy? Tekerős biciklivel nem tudna elérni akkora sebességet, de ezekkel a szarokkal simán lehet 25-el beugratni a vizes árokba a békák mellé. Majd a koporsóba, meg mehet a Kremába, aztán meg egy csinos kis vázába a kandalló fölé.
Most, hogy ezt írom, rájöttem mi az igazság. Összeesküvés elmélet. Túl sok a nyugdíjas, a NYUFI-nál sokat agyaltak, hogyan lehetne véglegesen megoldani a "problémát". Volt, aki kilövési és vadászati engedélyt adott volna ki az öregekre. Egy nyugger kilövése 5 rugó. Lehurrogták, túl feltűnő  ha elkezded levadászni a nyuggereket. Volt, aki az eszkimó módszert javasolta, tegyük ki a mamit-papit a jegesmedvék elé. Őt is lehurrogták, egyrészt Magyarországon nem őshonos az a nagy fehér dög, ráadásul az azért nagyon átlátszó, ha az állatkertekben sorra tűnnének el a nyögdíjas kirándulók. Erre a legokosabb NYUFI-s a homlokára csapott, majd felkiáltott:
- Heuréka, Villanyos Benga! Majd csak felborulnak, aztán majd elviszi a nyuggert a nyaktörés, vagy combnyaktörés!
És a hálás, NYUFI-s vezetés körbeugrálja az észkombájnt, akiből hamarosan osztályvezetőt csinálnak. Kijelenthetem, hogy az a kereskedő, aki nyugodt szívvel, 75-ös pulzussal ad el egy ilyen villanyos bengát Mari néninek, az egy tetű, és utálja az öregeket.
Ha megérem azt, hogy nyugdíjas leszek, és a fiam-lányom beállít hozzám egy ilyennel, hogy nézzed Fater, villanyos benga, csak Neked!, akkor biztos megkérdezem majd tőlük, hogy ennyire szeretnétek már örökölni, ti kis kotonszökevények? Nem lenne jobb, ha tarkón lőnétek itt helyben???

4. Védőeszközök.
Ki látott már sisakot bármelyik ilyen "biciklisen"? Ha a robogóra kell, akkor erre miért nem? Érdekesnek tartom a dolgot mindenesetre. Végül is fejjel is lehet tompítani kerítést, aszfaltot, faágat, óvodáscsoportot.

Szóval elég komoly előítéleteim vannak az elektromos kerékpárokkal kapcsolatban. Túl sok a technika, túl sok a technológia, amely körbevesz bennünket. Sorra helyettesítenek mozdulatsorokat, kiiktatják a gondolkodás bizonyos lépéseit, lustaságra, restségre ösztönöznek, a gép úgy is megcsinál mindent helyettem... Nagyon gyorsan szopóágon találhatja magát az emberiség, ha a technológiát emeli piedesztálra a józan, logikus gondolkodással, tettrekészséggel és hajlandósággal szemben. Ezért rühellem a villanyos bicikliket, meg a rengeteg zseniális, korszakalkotó találmányt, amelyek valójában csak egy-egy újabb koporsószeg beütve az emberiség evolúciójában.

Nézd meg jobban a téged körbeölelő világot, tedd a szívedre a kezed, és mond azt teljes őszinteséggel, hogy jó irányba halad az emberiség...Igaz? Neked sem megy. Nem kívánom vissza a középkort, csak szeretném azt látni, hogy a technika technika marad, nem pedig az ember fölé tornyosuló Gyilokjáró Titán. A hasznos technológia jó (légzsák, napelem, óvszergyártó gépek!!! stb.), de az összes többi, amelyek egy esetleges evolúciós csapdába vezethetik az emberiséget nem érnek semmit.
Összefoglalva: fel kellene gyújtani bizonyos eszközöket, mint ahogy az inkvizíció a szerencsétlen Jean Darc-al tette.

Boldog Születésnapot, Császár!

- Boldog Szülinapot,

- Boldog Szülinapot,

- Boldog Szülinapot Palpatine Császár

- Boldog Szülinapoooot!

Esetlenül és alapvetően furán hangzott Palpatine szájából ez az Archaikus Korból származó nóta. A Császár körbehordozta tekintetét az elhagyott szobán. A központi helyet egy kicsi, de alapvetően ízléses, mindenféle finomságokkal megpakolt takaros kis asztalka foglalta el. Mellette jeges vízben hűtött, szellemi taigetosz szélére taszigáló alkoholos italok tömkelegei áztak, gazdátlanul, bontatlanul. A bejáratnál elhelyezett emelvényen mókás maszkok álltak halomban, érintetlenül. A plafonról lampionok lógtak, a lampionokat pedig színes, végtelenített papírkígyók fonták körbe fojtogatóan, rótták ismeretlen útjukat. Palpatine szeme a vendégasztalon pihent meg. Elkedvtelenedve nézegette a meghívottak névjegykártyáját. Nem jött el senki. Jó, okés, valahol érthető. Pedig tényleg kitettem magamért, még egy remek kis meghívót is firkantottam secperc alatt. 

Kedves Barátom Vendégem!

Sok szeretettel meghívlak Téged ŐCsászári személyem Születésnapi mulatságára és köszöntésére! Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere! Ingyen cefre, meg hajnalig tartó tánc! 

Helyszín: A kettes számú Halálcsillag, Endor bolygó! Ne késs!

ui.: A meghívott Lázadó vendégeket megkérném, hogy ne hozzák magukkal a flottájukat, ez most csak egy Engedd-ki-a-fáradt-gőzt-buli, nem pedig a Zúzzunk-le-egy-építészetileg-páratlan, csodálatos-mérnöki-találmányt,-a-Halálcsillag No. 2-t!

ui2.: Gyertek nyugodtan, esküszöm, hogy nem fogok senkit Erővillámozni, meg lekaszabolni a fénykardommal. De tényleg!

Üdv,

őszinte barátsággal, nem is, inkább tisztelettel... na, hát akkor csak simán őszintén:

Palpatine

A Császár bosszúsan földhöz vágta a vékony gumiszalaggal ellátott vidám színekben pompázó csákóját. Legalább Yoda eljöhetett volna, ha elég italhoz jut, kimondottan szórakoztató tud lenni a Kisöreg, ráadásul számtalan disznó viccet ismer. Zavarba ejtően sokat. Ráadásul Vader Nagyúr sincs jelen, éppen egy stresszoldó-welness tárgyaláson egyeztet a Jedi Szakszervezet követeléseivel kapcsolatban. Bár mostanra már bizonyára végzett az érdekegyeztetéssel...és a résztvevőkkel. Hehe. Ez nem is volt rossz. Hehe.

Palpatine unottan, és némileg csalódottan elfújta az árválkodó gyertyát tortáján. Az apró, gyertyából feláramló kellemes illatú vékonyka füstkígyón keresztül még egyszer körbehordozta tekintetét az üres szobán, a vendégasztalon érintetlenül heverő tányérokon, poharakon, a konfettis zacskókon. Majd felemelkedett székéből, nyugodt léptekkel a hűtött italok felé vette útját. A jégkockák kellemesen csípték vörösre kezét, miközben a fagyos víz fogságából kiszabadított egy üveg dagobah-i vodkát. Nem rossz, nem rossz. Hatalmas kortyot ivott belőle. Majd még egyet. Finoman égette gyomrát a kemény szesz. Palpatine felmordult:

- Na, Palpi, ezután a szülinap után elmondhatod nyugodtan, hogy szopás főgonosznak lenni!

1000

1000. Ennyi ismétlésszámot fogok jövő héten szombaton, vagyis május 21-én egy 24 kilós vassal megcsinálni egy óra alatt reményeim szerint. 1000 Swing Challenge Day Szegeden. Asszem így írják. Részletek hamarosan Varga Tomi blogján, itt a Tomi blog. Kemény lesz. De odaállunk, megfogjuk a vasat és teljesítjük a kihívást!

Egy kis zenebona ráhangolódás címen a szombati zúzáshoz:

Na jó, meg még egy a biztonság kedvéért:

Akkor találkozzunk szombaton a technikába kényszerített nyers, izzó erő napján...

Ha lófasz kell, menj ki a rétre!

- Nekem saját lapátom van, nem használtam a Kft.-set!
- Attól még segíthetne elvinni az őrbódéig a szerszámokat!
- De nekem sajátom van!

Magyarán: ha beledöglesz kis hülye, akkor sem fogok nektek segíteni a meló végeztével a szerszámokat védett, őrzött helyre szállítani. Nézem ezt a makói férfit, aztán megfogom az ásót, és elviszem magam. Nem lenne kötelességem, nem én vagyok a munkaadója. De inkább megfogom azt az életlen, nyeles szart, amit idelökött nekünk a makói önkormányzat, és megindulok a többiek után. A tarkómon érzem a koma elégedett, kaján tekintetét, hogy na kisköcsög, most aztán jól megmutattam a magyarok úristenét. Milyen fifikás is vagyok!

Egész nap ez megy. Állandóan azt lesi a négy koma, hogy hol tud lógni. Mindent meg is tesznek érte, miközben akkurátusan imitálják a munkát. Sikertelenül, ismerünk minden pantomim munkautánzatos mozdulatot. Félórás lapáttakarítások, félórás szerszámkölcsönkérések, miközben a köbméter földek érintetlenül várják, hogy kilapátolja végre őket valaki, hogy végre megmutathassák, hogy mit rejt a mélyük. Ma nem voltam toppon, de még így félgőzös zombiaggyal is köbmétereket vertem ezekre a "remek" új-régi munkatársakra. Próbálom erőszakkal elterelni a figyelmem remek okfejtéseikről, egymásnak adott válaszaik csöpögnek a másodrangú, helyenként a rosszindulatúságot jócskán kimerítő "humoros" megjegyzésektől. Meg persze van fasz, buzi, köcsög, dögöljön meg Gyúrcsány meg a Z'Orbán is, meg a magyar foci szar, hé Te, hogy én hány nőt megbasztam mán. Na, mielőtt azzal lennék vádolva, hogy lenézem ezeket az embereket...

Nem lenézem. Sajnálom őket. Hogy egy olyan csodás eszközt, mint az agyukat nem használják semmire. Az emberi beszéd számukra csak a faszból, meg bazdmegből áll. Az élet meg csak örökös sirámból, meg a tipikusan jogvédett magyar viselkedésből, az okoskodásos-mindentjobbantudokos-örökösenelégedetlenkedős nyavajgásból.
Hol vannak már a szerszámok? Miért ilyen szart vettek? Ezzel nem lehet dolgozni! Felháborító! Bezzeg én milyen jót vettem volna!?... stb.
Aztán az egyik benyögi, hogy a négy komából kettő már nyugdíjas, mindegyiknek százezres a járandósága. Ehhez jön még az ásatási pénz. Nincs bajom a nyugdíjas emberekkel, csak ha belegondolok, hogy van nem egy barátom, aki állás nélkül van, és nem tudok neki-nekik még egy ásatási melós állást intézni, miközben itt ténfereg előttem, ez a két tirpák a százezres nyugdíjával...

Ezek után, ha holnap munka végén nem akarja a kedves "kolléga" elvinni a szerszámait az őrzött helyre, nemes egyszerűséggel fejbe baszom a lapáttal, aztán elásom egy méhkas alakú gödörbe., akkor megpróbálok kedvesen, józan ember módjára hatni rájuk. Biztos sikerülni fog.

Újból a lövészárokban

A héten igazán visszakaptam a munkámat, a szerződés megléte, aláírása még nem ringatott álomvilágba, újból nyelem a finom lösszé őrölt port és tolom a parasztszexet. Szél veri, nap szívja. Az első ásatási nap végén, mikor is Szeged felé vettük az irányt majdnem bealudtam. A pénteki napra viszont helyreállt a rend, a bioritmusom újból felvette a tempót a napi események hatására, újra lett konfigurálva a hajnali kelésekhez, az 1,5-2 órás autóutakhoz, a terepi munkához. Van még némi káosz, keserű szájíz, csalódottság, aggódó jövőkutatás, hogy vajon a Megyei Önkormányzat milyen őrült ötletekkel fog még előállni. Mert fog az biztos. Gyanús nekem a csend, valamire készülődnek, az biztos. Politikusok és végrehajtók. Pár hónap és okosabbak leszünk. Hamarosan kapunk egy új, a megyei hatalmat kiszolgáló, pártkatonát az igazgatói posztra. Aztán, bár tévedjek, de szerintem fel fogják őrölni a maradék, régészeti osztályon tábort vert ellenállást, bár ahogy látom, az ellenállás már jócskán lanyhult. Most, hogy a technikusokat megtörték és újból felvettük a munkát, minden vezető fellélegezhet, meg lehet nyugodni kedves Vezéreink, megmaradt a zsíros bérkiegészítésetek! Lehet újból kutyázni minket, meg olyan mondatokat beleröfögni a nagyvilágba, hogy a technikusok csak viszik a pénzt, nem termelnek semmit. A régész az atyaisten, a technikus a hasznos, beszélő szerszám, a megtűrt rabszolga. A fiatal régészekkel nincsen bajom, akikkel tartom a kapcsolatot, ismerek, ugyanúgy együtt izzadnak az embereikkel. Becsülöm érte őket.

Ma nekiállok felépíteni a Monstrum címet kapott novellámat, jó kis játék lesz, remek gyakorlás, nem beszélve az írás izgalmáról. Nagyon jó ötlet volt anno, hogy A. Gábor cimborám felpakolta a faszbúkra ezt a linket: Pályázati kiírás, aztán még Talponjáró (Sárkányos írás) barátom is értesített erről-arról, hogy milyen portálokat érdemes még olvasgatni. Szóval írni jó. Ja, beadtam az Avana Egyesülethez (Avana web) is a Ketten a sötétben c. novellámat (Első sci-fim), hátha bekerülök vele az antológiájukba. Ha nem, az sem baj, a fő az, hogy kb. 9 év kihagyás után komolyabban írogatok. Írni jó. És olvasni is. Konkrét könyv most nincsen képben nálam, egyelőre blogokat olvasgatok, az utóbbi időszakban elhanyagoltam kedvenceimet, de most hétvégénként lesz időm pótolni az üresjáratokban az elmaradást. Több preferált oldal is van, vannak, amelyeket a kettlebell miatt olvasom pl. Juci, KisJuci. Aztán van két kedvenc blogom, amelyeket a stílusukért, egyedi hangvételű, remek posztjaikért "lapozgatok" előszeretettel: Első, Második. Aztán van a kedvenc képregény blogom, amit egyszerűen imádok a humoráért, a zseniálisan kivitelezett minimális grafikáért: Képregényes. Na, szóval megyek is írogatni. Kellemes, napsütéses hétvégét mindenkinek!

ui.: az lfg.hu pályázatára küldtem be az első sci-fimet. Nemrég volt eredményhirdetés, az első három helyezett novellája már fent van a LFG-n. Ide bepakolnám a linkeket a könnyebb elérhetőség végett. Kellemes olvasást!

Első helyezett novella
Második helyezett novella
Harmadik helyezett novella

Első

Nos, sikerült befejeznem első sci-fi novellámat. Beküldtem egy pályázatra, de értékelhető eredményt nem értem el vele. Látszólag. Sikerült egy egyedinek mondható világot teremtenem, ezzel a világgal fogok a jövőben többet "játszani", van egy halom elmélkedésem, amelyet csak le kell írnom a virtuális papírra. Már meg is van a következő ötletem, amit ki kell majd dolgoznom, az a címe, hogy: Monstrum.
Íme első sci-fi-m :)

Ketten a sötétben

2012. december 21-e felülírta az emberiség minden rémtettét, a holokausztot, a szervezett vagy pusztán kedvtelésből elkövetett, ideologizált emberirtásokat, a tömeges nemi erőszakot, a céltalan mészárlásokat, a harmadik világ tudatos nyomorban tartását.

A világ nagyvárosainak utcáin soha nem látott mennyiségű vér hömpölygött végig, a csatornákból áradó alvadt életnedvek, széklet és az erőszak émelyítő szaga még évekig érezhető volt. Párizs és New York elnéptelenedett - a kannibalizmus kísértetvárosaivá váltak -, majd a háború utáni új világrend iszonyattól elkerekedett szemmel felperzselte őket, az összeégett-kivéreztetett városok helyét jelképesen sóval hintették fel. A világörökség részeivé váltak, az emberi esendőség gigászi, monumentális szobraiként.

2012. december 21-én sorra robbantak fel egymás után a Gyűlölet Görögtüzei. Ó, nem kedves olvasóm, ezek nem holmi képletes, ókori görögtüzek voltak! Nem! Ó, balga emberiség, ha tudtátok volna mi vár rátok, nem estetek volna az ostoba természettudományos önhittség hibájába! Az emberiség igazán soha nem tanult vétkeiből. Legalábbis nem a 21. század első évtizedében élt emberiség.

Emlékszem, amikor bejelentették, hogy feltérképezték az ember teljes géntérképét. Teljes? Milyen furcsa szó is ez. A jéghegy csúcsát találták meg, azt nem tudhatták, hogy valójában a DNS láncolat csak fizikai megnyilvánulása egy emberi léptékkel felfoghatatlan ős-teremtő-titán energiának. Egy rúnasor, melynek jelentését csak kevesen ismerhették. A mi tudósaink és Isten. Igen, jól olvasod emberi lény, szándékos a sorrend.

Mit tudhattatok Ti a feromonok igazi arcáról? Mikor legyártották az első Gyűlölet Görögtüzét, a világ egy pillanatra megállt. Istennek és Angyalainak bánata mérhetetlen volt, Szent Mihály tudta, hogy milliárdnyi lelket kell majd teremtőjük színe elé kísérnie. Tehetetlenül bámulták a legnagyobb erőszakot, amit elkövethetett az emberiség saját magán. A bombák egyszeriben hullani kezdtek az égből. Robbantak. Nem, nem úgy, mint Nagaszakinál vagy Hirosimánál. Ezek a bombák az ördög mannájával kenegették és dédelgették az emberi gyűlölet fogaskerekeit, majd egyik pillanatról a másikra hajmeresztő sebességre bíztatták gépezetét. Az ember nem cáfolt rá önmagára, azonnal belelovalta magát a sötét-perverz kéjjel teli erőszak rémálmába.

Aznap kiüresedett a világ. Új értelmet nyert az erőszak. Zseniális bombák voltak a T-82-sek, a katonai zsargonban kapták a Gyűlölet Görögtüzei elnevezést. Haragot, undort, gyűlöletet kiváltó szintetizált feromonokat tartalmaztak, amelyek a kisagy bizonyos részeinek aktivitását turbózták fel milliószorosára. Kivédhetetlenül kegyetlen mesterművei a hadiiparnak.

2022. december 21.-e van. Én, John Junior Totenburg, a 8. Légió őrezredese írom e sorokat nektek örök mementóul, hogy megérthessétek világmegmentő árulásom igaz okait. Mi a legnagyobb ajándékom számotokra? Az életetek. Se több, se kevesebb. Halljátok hát a bekövetkezett események vitathatatlanul vegytiszta láncolatát.

- John! Miért is háborúzunk? Elmesélnéd még egyszer, ha megkérhetlek rá?

- Miért is ne Johann? Tehát. Figyelsz? Jó, jó csak kérdeztem! Nem kell háborogni! 2012-ben visszatértünk a Földre azzal a szándékkal, hogy megmentsük a bolygót az emberektől. Emlékszel, hogy milyen kevés ásványi anyagunk volt? Hiába építettük meg a Földszipolyt, nagyon nehezen jutottunk a ritka földfémekhez. Milyen kevés volt a vizünk? Hát, itt van dögivel minden, csak ezt az embereknek nevezett értéktelen genetikai útvesztőt kell eltakarítanunk az útból, és miénk lesz a Szép Új Világ!

- Ironizálsz. Mellesleg, mintha sajnálnád őket. Az egész úgy hangzott, mint valami propaganda szöveg! Elvesztetted a hited, John?

- Te még hiszel? Tíz év! Tíz rohadt, nyomorúságos év ebben a hegybe ásott gigakomplexumban, tíz év vesztegzárban információ nélkül! Te csak öt éve vagy itt! De én tíz…

- Jaj, ne kezd el megint John! Lekezelő vagy. „Én már tíz éve itt vagyok, Öreg!” Kit érdekel ezredes, azért vagy itt, hogy tedd a kötelességed. Mellesleg én még hiszek! Amint kiadják a tűzparancsot, azonnal meg fogom nyomni az T-99-es Armageddon bomba kioldóját, és népünk átveszi az uralmat a sterilizált Földön!

- Johann, tíz éve itt vagyunk minden külső információ nélkül az Új-Genezis Bázison! Tíz éve Johann! Felmerült benned, hogy esetleg már régen elveszítettük a háborút?

- A pondrókkal szemben? John, miféle eretnek gondolatok…

- Pondrók vagy sem, a te őseid is! Ne becsüld le őket! Lehet, hogy…

- Nekem ugyan nem az őseim. Neked viszont igen! John, tetszik vagy sem, akkor is csak egy csapat pondró, amiket ki kell irtani. Tönkreteszik a Földet. Nem érdemlik meg. Ha jobban meggondolom soha nem is érdemelték meg.

- Szép okfejtés Johann, tetszik vagy sem, realizáld: a te Őseid is! Ez így is fog maradni, míg világ a világ!

- Világ? Milyen világ? Ismered a feromonbombákat? Hogyne ismernéd. Ne is válaszolj! Mi maradhatott belőlük? Milyen világot tudnának teremteni hőn imádott embereid ilyen mértékű mészárlás után? Építeni? Elárulom neked John, semmilyet! Nyertünk és kész!

- Johann! Tíz év…

- John! Néha meg tudnálak ölni!

- Tudom. De nem teheted. Nem tudod megtenni. Én teremtettelek a saját szórakozásomra, nincs felettem hatalmad. Egyelőre még én irányítok!

- Te irányítasz? Akkor ezt mivel magyarázod ezredes? Ehhez mit szólsz?

- Ezt…mit… ezt meg hogyan? Hogyan csináltad?

- Gyakorlás John! Gyakorlással! Rengeteg gyakorlással. Te voltál az, aki rávezetett az útra. Míg te az igazak álmát aludtad, új, emberi világról ábrándozva én használtam a testünket. Először csak az ujjainkat tudtam mozgatni, majd a karjaink következtek. Látod ezt? Négy év kemény munka, és ez az eredménye. Tudtam, hogy meg fogsz inogni, ezért lépnem kellett. Szó szerint is értve. Az irányítás az enyém, és ha eljön az idő, az Armageddon bombák lesújtanak a Földre kezeim által. Látod John, ez az igazi erő!

- Nem játszhatsz Istent, Johann!

- John! Van egy rossz hírem. Isten vereséget szenvedett. Mi vagyunk az Istenek. A technológiánk az Isten. A DNS és feromonbombáink, a GENeric pajzsaink révén már Isten sem tud ránk hatni, a percenként megújuló önjavító immunrendszerünk, a nanotechnológiás robotjaink és sorolhatnánk még. De fölösleges. Ó, majdnem kihagytam a legnagyobb fegyverünket, az időutazást, John, az időutazást! Mi írjuk a történelmet, mi, az igaz emberek. Nem pedig a pondróid. Hamarosan az Új-Genezis Bázis gyártósora életre kel, és benépesíti újból a Földet. A mi Embereinkkel. A pondróknak pedig nyoma vész örökre, mintha sohasem léteztek volna, és új időszámítás kezdődik. Egy új világ Isten és pondrók nélkül.

- Ne légy színpadias Johann. Megtapsolnálak, ha hagynád. Nem? Hát jó. Azt mondod pondrók. Azt mondod ki kell őket irtani. Azt mondod Istenek vagyunk. Milyen istenek Johann? Mivel vagyunk jobbak, mint ők? Semmit sem ér a technológiánk, mi is csak pusztításhoz értünk. Egy Isten nem ilyen. Hidd el, tudom.

- Tévedsz John. Ilyen egy Isten. Az univerzum nem tűri a gyengeséget, mi sem szenvedhetjük! Láttad te is mit műveltek a pondrók a Földdel? 2050-re alig maradtunk pár millióan a föld alá szorulva, és soha többé nem láthattuk a napot, az eget. A Földet radioaktív temetővé változtatták a percemberek. Mi azért vagyunk itt, hogy kierőszakoljuk őseinktől örökségünket, hogy eltiporjuk őket jelenükben. A Föld a miénk, és az is marad. Jogom van megölni mindet. Aztán megöllek téged is. Igen John, le fogom választatni a személyiséged az enyémről, enyém lesz a test, a te lelked pedig Deperszonalizálva lesz, mint minden árulóé. A Tanács majd tesz róla. Nem jutsz vissza Istenedhez, nem térsz vissza a körforgásba, nem leszel többé. Soha. Egyszeri és megismételhetetlen ember vagy. Nincs utad, nincs választásod többé. Én vagyok az Istened, és eltöröllek.

Emlékszem arra a pillanatra. A reménytelen kifejezés nem adhatja vissza azt, ami átsuhant a lelkemen. Fagyott higanycseppé változtam a mélyűrben. Deperszonalizálás? Az egyetlen dolog, ami igazán az enyém lehetett, amihez nem fért hozzá soha senki, amit elzárva tartottam agyam-szívem mélyén a béke szigetén, semmivé válhat egy szempillantás alatt. Sátán Pörölye, Lélek Mészárosa a Deperszonátor. Leírhatatlan a félelmem, fizikai fájdalom önti el a testünket. Apám és Mesterem a halálban és életben, Totenburg ezredes sokat mesélt erről. A fájdalmat, kínt, halálfélelmet megtanulod kezelni, de a belső szentély lerombolása apámat és engem is leírhatatlan rémülettel töltött el. Csekély létszámú, de komoly ellenzéke voltunk a Deperszonalizáló eljárásnak.

Nem lesz semmi baj!

- Óh, John, te rettegsz? Mi lelt? Hidd el gyors lesz. Ennyivel tartozok neked a testünkért cserébe. Megszűnsz. Jó katona voltál mindig is, látom az emlékhagyatékod. Egymagad intéztél el három Prometheus önjáró robotot, soha nem fogják elfelejteni neked a metróháborúban tett erőfeszítéseidet. Megmentettél több ezer embert. Katonáid istenítettek. De ennek vége. Fogadd el.

Vitatkozni értelmetlen lett volna. Sakk, matt.

Ekkor bekövetkezett, amire tíz éve vártam. A központ óriás 3D-s kijelzőjén egy bejövő üzenet ikonja villant fel. Annyira valószínűtlennek tűnt, hogy percekig bámultuk megrökönyödve a villogó feliratot. Johann mozgásba hozta testünket, ami cserbenhagyott engem, mint egy végső stádiumú rákos test. Hangtalanul, rezzenetlen arccal olvastuk el a rövid sorokat. Utasítások, parancsok tömkelege. Apám egyszerű, ellentmondást nem tűrő sorai.

- Johann!

- Johann!

- Hagyjál John!

- Johann, figyelj rám. Vesztettünk. Megértetted? Realizáld. Ilyen a háború. Nem tudom, mire gondolsz most. De azt tudom, hogy milyen érzés. Láttad az emlékeimet, láttad, amikor megfutamodtak az embereim a 2048-as párizsi metróháborúkban. Igaz, ők nem a 8. Légió voltak… Mit csinálsz, Johann! Azonnal hagyd ezt abba! A Tanács egyértelműen rendelkezett, a parancs nem így szól! Nem szeghetsz parancsot!

- Nem érdekel a Tanács, nem érdekel a parancs, nem érdekel a 8. Légió direktívája. Nem érdekel Totenburg! Küldetésem van, és végre kell hajtanom azt! Az üzenet jöhet az ellenségtől is! John, megbuktál a vizsgán, de szerencsére itt vagyok én, hogy megtisztítsam végre a Földet!

Testem bábként engedelmeskedett Johann akaratának. Közös kezünk a központi irányító terem 3D irányítópultját kapcsolta be éppen. Őrült elmetársam szakértő módon húzta fel az adatgyűjtő kesztyűt, majd ördögi játékba kezdett a parancsikonok egész sorával, míg végül egyik pillanatról a másikra felzúgott egy sziréna. Színtelen és jellegtelen női robothang szakította meg a sziréna monoton hanghullámait.

ARMAGEDDON TERV. KÉREM A BIZTONSÁGI KÓDOT. KÉREM A BIZTONSÁGI KÓDOT. KÉREM A BIZTONSÁGI KÓDOT.

- Biztonsági kód? Ügyes húzás! Na, jó add meg a kódot… vagy tudod mit, átkutatom az emlékeidet!

- Nem fogsz ott találni semmit Johann! Nem véletlenül.

- Mi a kód? Hol van? Add át, vagy…

- Vagy mi? Mi lesz? Kipofozol a fejemből?

- Ó, nem ezredes, csak annyit teszek, hogy elmondom a Tanácsnak, hogy rád nem hat a GENeric pajzs, és hiszel Istenben…

- Most aztán halálra rémültem. Gondold végig Johann, még ha a Tanács jóvá is hagyná a Deperszonalizáló eljárást rajtam, akkor sem kaphatnád meg ezt a testet, nem élvezhetnéd ki a jutalmad. Selejt a testem. Nem hat rám a GENeric pajzs, pont a génjeim miatt. A Tanács elvei és doktrínája alapján genetikai veszélyforrásnak számítok, és a selejt példányokat nem tűri meg a törvényt! Mindamellett tévedtek, az általuk olly’ annyira hangoztatott Igazi Szabad Akarat nem jobb, mint a hittel vegyített szabad akarat. Tudod miért nem? Persze, hogy nem tudod! Nem ástál elég mélyre a 2048-as metróháborús emlékeim között. Te csak a felszínt kutattad, fürdőztél az erőszak képeiben. De neked ezek csak képek, én a vérben fürdőztem. Ott, akkor a metróhálózat káosza mélyén, mikor az embereim gyáva módon megfutamodtak, egyedül maradtam. A GENeric pajzs hiába ontotta az információkat arról, hogy mi a tennivalóm, nem voltam hajlandó beindítani az önmegsemmisítőm. Nagy hiba, ha ezt a lépést elfelejted megtenni, különösen, ha pár száz kannibál vágyakozik arra, hogy megegyen.

- Miért nem tetted meg ezredes?

- Johann, látod, nem vitatkozunk, hanem beszélgetünk végre. Ez emberhez méltó. Elmondom miért nem tettem meg. Valaki, akkor ott… miközben botladozva csúszkáltam a vérben, a kilőtt lőszerhüvely halmokon, az eldobált fegyverek, csonkolt torzók, testrészek és haldoklók között…Valaki suttogott nekem, enyhítette fájdalmaim, fénnyel árasztotta el a lelkem. Erőt adott, azt mondta, hogy emeljem fel a fattyúkardom, mert nehéz csata lesz. Valaki suttogott és azt mondta, hogy még nincs itt az ideje. Valaki azt mondta, hogy örökké fogok élni. Johann, áss mélyebbre bennem, és meg fogod találni legbelül azt a kis szobát, amit Neki tartok fenn magamban. Néha bekopogok hozzá és mindig szívesen fogad. Szívesen fogadott akkor is, amikor az Armageddon bombák indító kódját átadtam számára megőrzésre. Rengeteget beszélgetünk, beszélgetek vele. Isten magányos, a mi népünk kizárta őt az életéből, de bennem otthonra talált. Apámban is. Ő adott erőt, ő adott hitet, hogy kiverekedjem magam a párizsi metrók mélyéről. Szörnyű dolgokat tettem, de mikor felértem a felszínre újból, megláttam a sebzett eget, a bágyadt napot, tudtam, hogy apám, Totenburg - akire szintén nem hat a GENeric pajzs - ott fog várni engem a 8. Légióval. Így volt. A halottak immáron nincsenek egyedül! Jelszavunkat egyszerre üvöltötte a 8. Légió minden gyalogosa. A többit már tudod. Zárótűz, még több vér és rombolás. Győztünk. Ott is. Aztán sorra a többi nagyvárosban, Berlinben, Bécsben, Budapesten. 

- Johann! Miért hallgatsz? Mi lelt?

- Ezredes… - Johann elengedte testünk irányítását. Ujjongó endorfin és adrenalinhullám öntötte el a lelkem – Ezredes, John, kérlek, mutasd meg nekem azt a szobát, és Őt! Kérlek!

Akkor beszéltem utoljára Johannal.

Némán, hang nélkül haladtunk egyre mélyebbre és mélyebbre magunkban. Vaksötét vett minket körbe. A távolban egy nyitott ajtó sziluettje hívogatott minket. Harmónia, éteri nyugalom áradt mindenhonnan, hívogatott minket az égi fény közelebb és közelebb. Végül megérkeztünk. Johannal találkozott tekintetünk. Tisztán emlékszem, hogy mondani akart valamit, de csak intettem, hogy menjen. Minden haragom felszívódott a semmibe. A béke magasztos érzése járta át tagjaim, hirdette, hogy egy háború véget ért. Johann belépett az ajtón, majd az becsukódott mögötte.

Akkor láttam utoljára Johannt.

Ott álltam, elborzadva a hirtelen rám szakadt magánytól és gyásztól letaglózva. Mert, bár Johann őrült volt, de mégis a részem, egy belőlem fakadt torz oldalhajtás… Ekkor, ennél a felismerésnél ismét hallottam az éteri hangot: Most már szabad vagy, igazán szabad az idők végezetéig, míg világ a világ…

Napokat aludtam át, még napokig bolyongtam az Új Genezis Labor elhagyott folyosóin, míg végül meghoztam a döntést. Látni akarom azokat, akik legyőzték népemet, látni akartam a világot, amelyet majdnem véglegesen és visszavonhatatlanul megsemmisítettünk. Összeállítottam a túlélő-felszerelésemet Szöcske nevű repülő-csatahajóm gyomrában. Leellenőriztem, lefuttattam még utoljára néhány komplex diagnosztikai programot, majd automata üzemmódra állítottam a rendszert. A megújuló energiaforrásoknak köszönhetően emberi elmével felfoghatatlan ideig működik még tovább hibernálva a Bázis.

Világszerte több száz felszerelés- és alkatrészdepóról van tudomásom az adatbázisaim alapján. Bárhova megyek, bárhová visz az utam, mindig lesz utánpótlásom. Eljött hát a perc, hogy útra keljek, hűséges Szöcském ionhajtóművei halkan dolgozni kezdtek, csatahajóm könnyedén rácáfolt a gravitációra. Lassan feltárult előttem az Új Genezis Bázis páncélozott kapuja, egyben kinyílt előttem a Világ Kapuja is. Tudásomat az új világ szolgálatába állítom.

Most már szabad vagy, igazán szabad az idők végezetéig, míg világ a világ…