A Hatalom Lovának négy lába van, mégis megbotlik

- Biztos, hogy működik ez Nagyúr?
- Soha nem csináltam köhkúúúh még ilyet Mester!
- Értem, jó, de mi van a használati útmutatóban? Mit ír az Archaikus Könyvtár? Valahol csak be lehet... izé kapcsolni ezt a valamit?
- Nézem, köhkúúúh, nézem... Áháá, meg is van! Na, bekapcsoltam.
- Bekapcsoltad? De hát csak megdörzsölted Vader!
- De Mester! Ezt írja elő a ....

Vader Nagyúr nem tudta befejezni a megkezdett mondatot. A hosszúkás csőrű csicsás lámpa, ami eddig az asztalon pihent selyembe ágyazva váratlanul megmozdult, majd apró füstfelhőket eregetett. Az apró kis füstpamacsokból egy csillogó kékes felhőcske kerekedett mikroszekundumok alatt, majd egy alig hallható, apró villanással kísért pukkanás keretében egy apró, kék bőrű, körszakállas, csúcssapkás lényecske jelent  meg vigyorogva törökülésben a felhőcske tetején. Vidám jelenség volt.

- Mit kívánsz kis gazdám, Aladdin? Hát ti meg kik vagytok? Hol van Aladdin és Abu?
- Ez meg mi ez? Vader Nagyúr?
- Köhkúúh, szerintem Mester ez az izé lehet a dzsinn!
- Az nem valami ital Vader?
- Nem, uram kökúúh, azt g-vel írják!
- Na, te dzsinn, ha jól tudom, akkor te egy kívánságteljesítő szolgáltatás vagy az Archaikus korból? Így van?
- Igen, jól tudja Uram! Teljesítem egy kívánságát a fekete maszkos asztmásnak!
- Micsodaaaa? És én?
- Teljesítem majd magának is, ha megdörzsöli a lámpát újból! Gondolom egy komolyabb ráncfelvarrásra gyúr, Császár!
- Mit mondott ez a kis kék patkááány? Hol a lézerkardom? Fogjál le Vader, fogjál le vagy olyat teszek, hogy....
- Mester, ne köhkúúh....
- Jól, van, engedj el Vader, nem fogom bántani. Egyelőre. - mondta olyan éllel a Császár, hogy dzsinn kénytelen-kelletlen nyelt egy hatalmasat.
- Ő, hehe, csak egy rossz vicc volt Császár Úr! Hehe. - heherészett zavartan a dzsinn.
- Semmi gond, ma nagyvonalú vagyok, és megbocsátok neked!
- Akkor köhkúúh lássuk a kívánságomat! Hűű, de izgulok köhkúúh! Mit is kívánja, mit is kívánjak... - motyogta maga elé Vader Nagyúr. Bár hírhedt maszkja örök sötétségbe borította arcát, mégis a Császár tudta, hogy hű embere szája gyermeki mosolyt tükrözne a világ felé. A jó öreg, hűséges, intelligens Vader Nagyúr. Mire is menne nélküle?
- Megvaaan! Egy új fénykardot kérek, köhkúúúúúúúh! - rikkantotta boldogan Darth Vader.
- Kívánságod számomra parancs, Gazdám! - és a dzsinn már teljesítette is a kérést.

A Császár arca paprikavörös lett a haragtól. Darth Vader elsápadt, a dzsinn pedig jobbnak látta visszabújni a lámpába. Ami most következik az még egy olyan tapasztalt és világot látott asztrális lénynek is sok lenne, mint amilyen ő. Pedig átélt már néhány cifra dolgot életében Aladdin mellett.
- Mit iss beszéééltüünk meg Vaadeeer Nagyúúr? - formázta sziszegte fogai közt a szavakat a Császár. Darth Vader egyik páncélbakancsáról a másikra billegett, lehajtott fejjel, szégyenkezve állt a császárral szemben. Kerülte a tekintetét.
- Már régóta köhkúh, akartam egy újat, és hirtelen ez köhkúúh, ez ugrott be...Mester! Tudom, hogy egy hadosztálynyi Halálcsillagot köhkúúh kellett volna kívánnom de....
- TAKARODJ INNEN A SZÍNEM ELŐL darth vader! NE NÉZZ ÍGY RÁM, NEM VÉLETLENÜL MONDTAM KIS BETŰVEL A NEVED! TAKARODJ!!!!!

Darth Vader döngő léptekkel, sietve távozott. Tudta, hogy semmi értelme nem lenne vitába szállni mesterével.

A Császár dühöngve mászkált föl s alá. Lelkében fehérre hevítette haragját. Pallost formált belőle, hatalmas körökben forgatta, halálrúnákat írt fel vele belső egére... míg végül egy egyszerűnek mondható lelki békét elősegítő meditációs fogással a nyugalom szigetére varázsolta magát. Megdörzsölte a lámpát. A dzsinn remegve előbújt:

- Igen, Gazdám?
- Dzsinn, teljesítsd hát kívánságom... - és ekkor a Császár hirtelen elbizonytalanodott. De mi is legyen az. Darth Vader beleköpött a levesébe. Kellene egy halom új Halálcsillag, utánpótlás a Merida ködben harcoló alakulatoknak, egy új fénykard (Mi? Már én is kezdem?) tanítvány Luke személyében... és egy halom fontos dolog. Talán a hadosztálynyi Halálcsillag jó is lesz, meg ott van még a Gyűrűk Ura problémája....
- Fotografikus memóriát akarok! - bökte ki villámgyorsan, megfellebbezhetetlenül a Császár kikerekedett szemekkel. Palpatine évekkel később is azt taglalta Darth Vadernek, hogy valami furcsa nyomást érzett a fejében, elszédült egy pillanatra, - Tudod, Vader, magas a vérnyomásom! - majd a következő egy percre nem emlékszik egyáltalán. Aztán azon kapta magát, hogy fotografikus memóriája van. Elképesztő!
- Kívánságod szerint, Gazdám!
- Miiii? Jaj nee, visszavonom. A hadosztálynyi Halálcsillagot akarom inkább! Mit akarom, követelem!
- Ezzel elkésett, Császár! Egy kívánsága volt, azt ellőtte a fotografikus memóriára. Egy kérdésem lehetne, Császár? A két hobbit miatt volt ez a kívánság? - érdeklődött szánakozó arccal a dzsinn.
- Igen! - mondta megtörten a Császár - Annyira unalmasan sétálnak, nem csinálnak semmit közben, még Gollam is szórakoztatóbb náluk... - vallotta megtörten a Császár.
- Megérted ezt, dzsinn?
- Megértem Császár. Anno Tolkien Úr is megértésre vágyott. Megidézett, majd megíratta velem a hobbit-sétás részeket. Életemben nem szenvedtem még úgy. Soha nem fogom ezt elfelejteni Tolkien Úrnak! - a dzsinn arca őszinte gyűlöletet sugárzott tengernyi kínnal a szemében. Összerázkódott mikor az emléktenger fájdalomhullámai betemették újból az agyát, szívét és lelkét. Ökölbe rándult a keze.
- Megértelek dzsinn! Most pedig már csak egy dolgot tehetek. Befejezem a könyvet.
- Ave Császár!
- Viszlát dzsinn!

Palpatine hirtelen nagyon öregnek érezte magát. Trónja hűs érintése visszarángatta a valóságba. Ne legyen Császár a neve, ha nem fejezi be azt, amit elkezdett! Kezdeti bizonytalansága fokról fokra elenyészett, helyére visszaúszott az Igazi Császár. Hideg, számító, kegyetlen. Felütötte a könyvet, majd fotografikus memóriájának köszönhetően mintegy öt rövidke perc alatt befejezte azt. Óvatosan visszarakta a könyvet az asztalra. Palpatine figyelme a csillagok felé fordult. Valami-valaki panaszosan felsírt benne. Lenyomta kommunikátora hívógombját.

- Darth Vader, hű tanítványom gyere be! - parancsolta a Császár ellentmondást nem tűrő hangon.
A robotajtók szétnyíltak, de Vader Nagyúr nem lépett be rajta. Palpatine érdeklődve, dühösen figyelte, ahogy az ajtó széle mellett óvatosan centiméterről centiméterre felbukkan tanítványa feje.
- Igen, Mester?
- Vader nagyúr! Hirdettesd ki az Univerzumban, hogy Nemzeti Gyásznappá nyilváníttatom ezt a napot!
- Igen Mester! Ki halt meg?
- Szauron, a drága rokonlélek Szauron.

Elefánt bolhajelmezben

Reggel kiugrottam az ágyból, tudatosodott bennem, hogy végre péntek van. Állat! Félálomban átgyalogoltam a szekrényen, aztán a tükör előtt jut is marad is alapon egy könnyed, de elegánsan hanyag mozdulattal lesepertem a fölöslegesnek ítélt ruhadarabokat. Ki megy már be a munkahelyére a barátnője tangájával a fején? Aztán rájöttem, hogy elfogyott a kávé. Aztán lementem az utcára, és rádöbbentem, hogy Tél Tábornok bevette Szegedet kegyetlen csapataival. Bevehetne mást is. Mondjuk az elsődleges, hosszúkás nemi jellegemet. És akkor bekattant nálam két szó: Ibéria és Szibéria. Igaz? Egy betű eltérés, és mégis szakadéknyi különbségek manifesztálódnak hirtelen a semmiből...
Na, most vegyük Szibériát. Reggel felkel az átlag orosz fennhatóság alatt élő hanysi, manti, anti. Következő opciók közül válogathat:

1. Iszik egy kávét, két deci vodkával. Befejeli a lavórban a jeget. Pofamosás. Fogmosás minek, újabb két deci vodka a vak szerencsének köszönhetően életben maradt egy szem baktériumtelepet is kiirtja, mint Sztálin a Vörös Hadsereg vezérkarát. Ajtónyitás, majd hasra esés egy fókán, ami pont a lábtörlőn pihenné ki az éjszaka fáradalmait. Karateütés tarkóra, megvan a család egy heti ellátmánya.

2. Iszik egy kávét, két deci vodkával, miután magához tért a lábtörlőn feküdve. A második vodkás pohár fenekén keresztül elkerekedett szemekkel csodálkozik, hogy miért ül egy fóka az asztalnál, olvassa a Pravdát, az asszony pedig szerelmetes pillantások kereszttüzében tükörtojást süt neki. Fura...

3. Iszik egy kávét, két deci vodkával, majd minimum fél óráig kitartóan, kellő vehemenciával és erővel addig rugdossa a lábát sonkának néző és szopogató jegesmedve orrát, mire az kínkeservesen elengedi a futóművet. Két deci vodka zárja az orosz reggeli tornát.


Térben és időben ugyanekkor Ibéria területén.
1. Frissen facsart narancslé, gyümölcsök. Kiszól a gitárosnak, hogy játsszon valami mást. 18 fok. Ajtónyitás, majd hasra esés az andalúziai kutyán. A kutya vinnyogva el. Kezdődik a délelőtti szieszta, amit a délutáni követ azon nyomban. Gitározás. Ilyesmi.

Ja, és nincs más szempont az ibériai-félszigeten.


Szeged térben és időben ugyanekkor.
Tél Tábornok 20 centi havat hozott szeretett városunkra. Így, hogy 8000 méteres tengerszint feletti magasságban vagyunk, nem pedig egy sima alföldi városban, maximálisan érthető, ha befullad egy ilyen jellegű természeti csapásnál például a forgalom. Érthető, hogy ilyesmire nem lehet számítani télen. Hogy fagyni fog, meg talán hó is lesz. Kamionok úgy csúsznak vissza az Izabella hídon, mint a magyar gazdaság a Kínaival szemben. Az Új Hídra már fel sem engedik őket. Ennél a pontnál nem jönnék elő semmilyen hasonlattal, mindenki fantáziájára bízom. :) Elefántok dorbézolnak és kujonkodnak bolhajelmezben ebben a magyar kupiban.

Ez meg mi ez, Vader?

"A fény nem erősödött tovább, mert az Orodruin most is gőzfelhőket böfögött s lövellt a magasba, szél ellen, s ezek följebb-följebb szálltak, míg csak fölébe nem kerültek a szélnek, ott szétterültek, mérhetetlenül nagy mennyezetet alkottak, amelynek központi pillére a homályból szökött föl a látóhatáron túlról. Már több mint egy órája baktattak, mikor egy hang megtorpantotta őket. Vízcsobogás. Bal kéz felől, egy vízmosásból, mely olyan keskeny és szegélye olyan éles volt, mintha baltával hasították volna kőbe, víz csöpögött: tán napsütötte tengereken összegyűlt felhők szerencsétlenségére épp a Fekete Föld falai fölött lecsapódott édesvizének utolsó, a föld alatt haszontalanul vándorló maradéka. Itt csurgott ki a kőből, picinyke csermelyt alkotva folyt át az ösvényen, s fordult délre, hogy hamarosan elvesszen a holt kövek között.

Samu odaugrott. - Csak még egyszer találkozzam az Úrnővel - kiáltotta -, ezt megmondom neki. Fény, most meg víz! - Aztán elhallgatott. - Hadd igyam először én, Frodó uram - mondta.

- Jó, de van ott hely kettőnknek is.

- Nem azért - felelte Samu. - Hanem mert hátha mérgező, vagy mert valami olyan baja van, ami hamar megmutatkozik, és inkább már én, mint te, ugye érted?

- Értem. De azt hiszem, mégiscsak együtt kellene szerencsét próbálnunk, Samu, áldást vagy átkot. De mindenesetre vigyázzunk: hátha nagyon hideg."

- Micsodaaaa, hát ezek a szőrös lábú kis pondrók még élnek? Hát ez meg, hogy lehet??? Remélem mérgezett volt a víz! Na, mindjárt kiderül!

"A víz hideg volt, de nem jeges, s az íze kellemetlen: kesernyés is, olajos is, vagy legalábbis odahaza azt mondták volna. Itt azonban jónál is jobb volt, félelmet, józanságot legyőzően jó. Teleitták magukat, és Samu megtöltötte a kulacsát. Frodó megkönnyebbült, több mérföldet gyalogolt..."

- Vadeeeeeeeeeeer! 

- Igen, Mester köhkúúúh!

- Honnan ástad elő ezt a könyvet Vader Nagyúr?

- Mester, ezt a könyvet az Archaikus Könyvtár adattárában köhkúúh találtam! Kötelezően ajánlott, állítólag nagyon szórakoztató köhkúúúh, eposzi elemeket felvonultató mítosz az óvilágból...

- Vader Nagyúr te olvastad ezt?

- ŐŐŐ, Mester, hát köhkúúúh, nem!

- ÁÁÁ, így már érthető! Tudod miről szól?

- Igazából nem, Mester! Köhkúúh!

- Ülj le, elmondom. Van ez a két elkényeztetett kis szőrös lábú törpe vagy mi, hobbit, aztán nem csinálnak mást, csak mennek, meg mennek, esznek, bukdácsolnak a köveken, aztán meg mennek, meg mennek, és egyszerűen nem akarják feldobni a kis szőrös tappancsaikat, különösen az a Frodó idegesítő, állandóan rácsimpaszkodik a kisebbségi komplexusban szenvedő, szolgalelkű haverjára. Nézzed már, még a neve se ugrik be... Aztán van ez a Szauron! Bár lenne néhány példány belőle a Birodalom szolgálatában... 

- Na, mindegy. Ha már elkezdtem, akkor be is fejezem. Mint a jedik elleni harcot, érted? Höhöhöhööhöháhháhááhá...

- Hihihiihh köhkúúúh hihihihihihihihihi...

- Höh, na tényleg mehetsz. Legközelebb valami hasznosabb könyvet áss elő nekem Vader Nagyúr! Ne okozz csalódást!

- Igen, Mester! Már meg is van a következő e-könyv az Archaikus Könyvtár kínálatából. Egy izgalmas regény: Az üvöltő szelek!

- Vannak benne hobbitok, Vader?

- Nem, uram nincsenek, köhkúúh!

- Biztos?

- ŐŐŐ, elolvasom Uram, köhkúúh!

- Erre gondoltam én is Vader! Elmehetsz!

- Igen Mester!

Palpatine figyelme újból a könyv felé fordult. Na, hátha a következő oldalon beesnek a kis dögök valami szakadékba, vagy vulkánba...de jó is lenne... ÁÁÁ, a francba, és nem.

A Császár felvonta szemöldökét. Ez meg mi ez, Vader?

Az idézetet felhasználtam az alábbi műből:

J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura, A Király visszatér

Árkádia Kiadó, Budapest, 1990

Fordította: Göncz Árpád

A kiemelt szövegrészlet a 100. oldalon található, 7. bekezdéstől a lap aljáig.

Séta a kárörömben

Szeretek gyalogolni. Mindig is szerettem. Annyira, hogy egyszer egy kőszegi 36 kilométeres túrát törött bordával tettem meg, egy rézsűs törés nem választhat el a hegyektől. Szeretek csavarogni is, mindig a Körös parti séták jutnak eszembe, a gáton mászkáltunk rengeteget Gyapjas cimborámmal. Ott volt az ártéri dzsungel, ami mindig beindította gyerekes fantáziánkat.
Most Szeged "dzsungelében" poroszkálok nap mint nap átlagosan nyolcvan perc oda-vissza a munkahelyemig az út, ha hozzáveszem, hogy edzésekre is gyalog járok, akkor össze-vissza egy nap átlagosan két órát gyalogolok. A tömegközlekedést nem szeretem, egyszerűen nem tudom megszokni azt az örökösen nyüzsgő, fáradt, álmos, sokszor ideges emberarcokból bűvölt-emelt húsfalat. Biciklivel sokáig nem volt semmi gondom, azonban egy gyönyörű nyári napon a kerékpárommal kialakult heves szerelmünk tüze kiégett lelkemből. Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy gerjedek a kerékpárokra, ülés nélkül használom, a küllők közé dugdosom a kukurumat és esténként ágyba bújva tocsogok a műszerolajban, nos az téved, valamint vizsgáltassa meg magát sürgősen egy elmeorvossal.
Nagy sebességgel próbáltam kikerülni az egyik hozzám hasonló tök álmos panelproli sorstársamat a Kossuth Lajos sugárúton, azonban nem számoltam a bicikliutat és a kövesutat elválasztó méteres alumínium oszlopokkal. Az egyiket sikerült totálisan telibe kapni. És milyen csodálatos találmány az emberi agy! Testem azonnal reagált, a fiókok mélyéről előcibálta a korábban talajtornán elsajátított eséstompító mozdulatokat...majd sikeresen kikerülten a nagyobb bajt. A nagyobb baj alatt érthetném azt, hogy eshettem volna fejre, eltörhettem volna a gerincem, kirepülhetett a fogsorom. De nem ezt értem ez alatt. Mindenki magából indul ki. Borzalmasan kárörvendő ember vagyok, és zuhanás közben mindenféle gondolatok között a trónt az az elmevillanás bitorolta magához, hogy remélem kevesen látták ezt az orbitális esést. És van Isten! Egy ember nézte végig az egészet, egy pedig hallotta a csattanást, de mire hátrafordult már villámgyorsan talpra szökkentem. Az egyetlen szemtanú nem mert nevetni. Nem tudom mi ülhetett ki a pofázmányomra, de szerintem egyes országokban halálbüntetést osztogatnak ilyen arckifejezésért. Na, azért a bal 9-es bordám csak ráment, de a fentebb említett kőszegi túra kárpótolt a könnyes orrfújásokért, a vécés kínlódásokról ne is beszéljünk. Tehát ez a hiteles és ugyanakkor fájdalmas története annak, hogyan ábrándultam ki a kerékpározásból.
Azért szeretek sétálni, mert a szegedi utcákon mindig van valami látnivaló. Rengeteg időm van magamba zárkózva séta közben átértékelni a napom, miközben testem engedelmes zombi üzemmódban utasítja maga mögé a métereket, kilométereket.. Nem is értem miért nem szeretnek egyesek sétálni. Mit fog tenni akkor, ha nyugdíjas lesz, és a futómű felmondja a szolgálatot? Ül majd a tv előtt, és nézi a Való Világ 268. évadját? Most húszon-harminc éves fejjel nem ezt teszi? Tisztelet a kivételnek. Jókat szoktam mulatni azokon, akik az öt percnyi sétára lévő Tacskóhoz kocsival mennek. Levakarja a havat meg a jeget. Beindítja, idegeskedve átvág a forgalmon, nagy nehezen parkolóhelyet talál, majd bemegy a Tacskóba, vesz egy kiló kenyeret, tejet, ezt azt, majd a két kis szatyrával kislattyog a kocsihoz, aztán megint anyázik, hogy mekkora a forgalom. Hazaér, majd azt lája, hogy az egyébként is bosszantó SzomszédJóskaPista elfoglalta a parkolóhelyét. Már megint. Nem is rajzolnám tovább az események vázlatát, de ha gyalog ment volna a boltba megspórolt volna legalább fél óra ideget.
Azért szeretek sétálni, mert a szegedi utcákon mindig van valami vicces. Írtam már korábban is, rettenetesen kárörvendő vagyok. Genetika vagy pusztán csak így alakította a személyiségemet az ég? Nem tudom. Néha kegyetlen kereszt tud lenni, de viselem alázattal és könnyesre röhögött szemekkel. Nemrég elcsúszott a jeges úton előttem egy hölgy a szegedi piacnál. Két szatyor narancs volt nála, meg zöldségek. Abban a pillanatban, ahogy a két lába elhagyta a stabilnak hitt, mégis csalfa talajt, tudtam, hogy végem van, mint a botnak. És ahogy gurultak az illatos narancsok a hóban, úgy pattant el nálam a cérna, valami kozmikusan sűrű káröröm-plazma robbant fel belső napomban, és gördültem én is a narancsokkal. Csak én a röhögéstől. A hölgy is nevetett. Nagyon. Örökkévalóságig tartott mire felsegítettem a földről. Örökkévalóságig plusz egy évig, amíg a narancsokat összekapkodtunk. Közben pedig nevettünk. Cinkosan, kárörvendően, de legalább őszintén, felszabadultan. Sétálni jó, és kész.

Nincs kedvem ma írni

Szpojler veszély

Megszakítjuk híreinket! Birtokomba jutott egy eredeti naplórészlet, amelyből tüzetesebben megismerhetjük a kamasz Jabba legbensőbb gondolatait! Hamarosan olvasható nálunk, csak itt a parasztmalaszt.blogspot.com-on!

A halál morbid arcai

- Üljél rendesen fiam az asztalnál, ne játssz az étellel, és legfőképpen ne csámcsogjál!!!!!

Hányszor hallottam ezt gyerekkoromban, de hamar megtanultam, hogy normális tempóban egyek, kulturált viselkedési szokásokat mutassak az asztalnál. Talán ezért is idegesít halálra, ha valaki csámcsog, szürcsöl, habzsol, fogának koccan a kanál stb. Különösen zavar ez, ha pl. beülök a moziba, és kikapok egy olyan nézőtársat, aki telefonál, fészkelődik, zörög a zacskóval stb. Néha eljátszik az ember a gondolattal, hogy milyen jó lenne leordítani egy ilyen muksónak a fejét, aztán nyilvánosan addig szekálni, amíg el nem hagyja a mozi területét hüppögve meg krokodilkönnyeket hullajtva. (Igen, ez neked szól A Gyűrűk Ura Alatt Telefonáló, Böfögő, Fél Képernyőt A Fejével Kitakaró Kopasz Állat Fiatalember!) A hálás, kevésbé bátor nézőtársak felállva tapsolnak és ünnepelnek, majd meghívnak egy sörre a film után.

Litvániában a napokban "érdekesen" tragikus eseménysor következett be. Egy litván fiatalember megelégelve nézőtársa csámcsogását, a film befejezése után fegyvert rántott, és majd fél tárnyi lőszert eresztett az áldozatba. Nagyon sok kérdést fel lehetne tenni. Miért volt a fiatalnál töltött fegyver? Milyen benyomások érhették korábban, ha egy ilyen idegesítő, de mégis alapvetően kis probléma kihozta belőle a gyilkost? Ennyin múlik az élet? Ennyin. Pedig hányszor hallhatta az áldozat még életében, hogy Ne csámcsogjál már Fiam!
E vonulat mellett gondolkodva, amikor a Mennyben/Pokolban megkérdezik az illetőtől, hogy:
- Te miért vagy itt?
- Megmentettem egy csomó embert a megfulladástól, de a végén elfogyott az erőm, és belefulladtam a vízbe.
- És te?
- Csámcsogtam egy litván moziban.
- ?????

http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2011/02/21/csamcsogott_a_moziban_lelottek/

Terry Pratchett után szabadon: Ebből is látszik, hogy a Halálnak is van humorérzéke. Még mielőtt megkövezne valaki, sajnálom az illetőt, családját, szeretteit, de... valahol van valami perverz, mélyről jövő morbiditás és fekete humor abban, ahogy a Halál módszereit váltogatja és alkalmazza. És közben hangosan röhögve csapkodja csontos térdeit.
A kolléganőm is úgy eszi a pattogatott kukoricát, mintha egy doboz popszegecs lenne a tányérján meg a szájában. Még sem lőném fejbe. Erre van kitalálva a fejhallgató, meg a Soulfly 2008-as Conquer albuma.

Túlélésre tervezve?

A hét végi Csillagos maratonnak sajnos keresztbe tett az egyetem, meg az élet. Pedig nagyon készültem rá lelkiekben, kifentem a pennát, előkészítettem a  papiruszt, de amikor megláttam az órarendem rájöttem, hogy a hétvégének lőttek. Vasárnap meg sajnos Faember cimborámnak nem volt jó. Micsoda kár. Egyedül meg nincs kedvem nekiülni, Jucus meg nincsen túlzottan oda a Csillagos sorozatért, mondjuk a Gyűrűk Ura is semleges terület számára. Nők?! Ki ne szeretne lekenni egy maflást Frodónak, hogy kapja már össze magát?

Mint írtam, bementem az egyetemre, végigültem egy remek szociológiai előadást, amit egy régi ismerősöm tartott, jó volt látni a katedrán. A kémia előadás sem volt rossz, de ennyi erővel ledobhattak volna Kína bármely, tetszőleges pontján; a kézzel-lábbal való mutogatás is kommunikáció, csak egy idő után valamelyik fél belefárad az értetlenkedésbe, és egy kényszeredett mosollyal a szája szélén, némi szánalommal az arcán arrébb somfordál. Egyenlőre a kémia nyerésre áll. Aztán jött a fekete leves. Környezetvédelem, valamint utána a Biztonságpolitika. A reggeli optimista, már-már egy komolyabb hippifesztiválhoz hasonlítható euforikus „de jó élni” felkiáltású hangulatomat a Biztonságpolitika és a Környezetvédelem 110 tonnás, fáradt uránköpenyes Abrams tankja gyakorlatilag belegyalulta a földbe, de előtte a biztonság kedvéért még meg is erőszakolta. Nem elég, hogy évekig háborúval álmodtam, folyamatosan visszatérő kataklizmával, erre rámborítják az emberi hülyeség esszenciáját, ráadásul egy szervezett óra keretein belül. Azt eddig is tudtam, hogy pengeélen táncolunk (Jucus biológus), hogy borzalmasan következetlenek vagyunk világunkkal szemben, hogy hangosan röhögve-vihogva folyamatosan seggbe rugdossuk Gaia-t, nem számolva a következményekkel. Az emberiség jelentős része már nem használja az agykérgét. Vagyis nem arra, amire kellene. Vagy nincs is neki.

Érdekes problémát vetett fel a környezetvédelmet oktató, erősen szarkasztikus biológus kutató-tanárnő. Iszonyatos mennyiségű káros vegyi anyag van már levegőben - földben - vízben, ezáltal a szervezetünkben is. Pontosan nem tudják meghatározni, hogy valójában milyen hatással vannak ezek az anyagok ránk nézve hosszabb távon, jó persze a „kézzelfogható” betegségeket pl. rák, légúti megbetegedések stb. leszámítva. Amerikában például rengeteg tartósítószeres élelmiszert fogyaszt a lakosság, azonban csak nemrégiben fedezték fel egyes köztemetők exhumálásánál, hogy elföldelt halottak nem bomlottak le. A vizsgálatok kimutatták, hogy a tartósítószerek olyan mértékben raktározódtak el a holtestekben, hogy nem engedték lebomlani a testet. Morbid, de igaz. Port a mihez is?

A felvetése az volt a tanárnőnek, hogy mi van abban az esetben, ha ezek az anyagok az agyunkat is képesek „manipulálni”, és folyamatosan rossz döntéseket eszközölünk, vagy éppen későn hozunk meg jó döntéseket. Az evolúció pedig kegyetlen dolognak tűnhet, de a természet rendjében egy folyamatosan hibás döntéseket meghozó állatfaj lehúzhatja a rolót. Az emberek előszeretettel kötik időpontokhoz a világvégét, most a legutóbbi várható világvége 2012-re esedékes. Nibiru, napkitörés, maja naptár vége stb. lehetne még sorolni, az emberi fantázia határtalan tud lenni, ha önnön pusztulását vázolja fel. Hol ügyetlenül, sematikusan, hol pedig fantáziadúsabban. A vicces az egészben az, hogy mi van, ha a világvége órája már régen beindult az embereknél pont a fentebb említett elbutulási folyamattal, és már visszafordíthatatlanul ostoba döntéseket hoztak meg vezető embereink világszerte. Pár ezer év, és mondjuk a vombatok uralják majd a földet. Péntek, Vombat, Vasárnap. Ásatások során megtalálják városaink romjait, és azon agyalnak, hogy kik lehettek ezek a fura lények; kiássák sírjainkat, lefényképezik, lerajzolják, turkálnak a szemetesgödreinkben, és remek tanulmányokat írnak arról, hogy egy letűnt, de ígéretes civilizáció nyomaira bukkantak. Ahogy van népvándorlás kor, meg ókor, középkor, lehetne a miénk mondjuk az Ostobaság Kora.

A biztonságpolitikai részt már ki sem fejteném bővebben, de ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor tedd meg nekem azt a szívességet, és nézz körbe magad körül, gondolatban ürítsd ki a zsebeid. Nézd meg a tárgyaid. Mobil, bankkártya, számítógép, e-book olvasó, play station stb. Ha ezzel megvagy, menj vissza az időben mondjuk 10-12 évet. Mennyi maradt nálad mindezen felsorolt tárgyakból? Nálam semmi. És rohadt jól megvoltam nélkülük. Érdekes, hogy akkoriban valahogy fontosabbnak érezte az ember az élőszót, érdekes módon mobil és internet nélkül is el lehettet intézni bármit. Most meg lájkolunk, meg szmájlikat küldözgetünk egymásnak, ahelyett, hogy leírnánk, hogy mit érzünk. Gyűlölöm a mobilom, mert mindenhol el lehet érni. Viszont, ha meg otthon hagyom, akkor képes vagyok visszafordulni érte, mert mi van, ha nem tudnak elérni. Hát nem őrület? :D (Na erről írtam, itt egy szmájli)

Örülök, hogy csak betolakodó vagyok a mostani túlvezérelt, automatizált, internet- és mobilfüggő világban. Korábban istenítettem a technikát, mára lemondattam őt trónjáról. Mi lenne, ha bennszülöttje lennék ennek a világnak? Érdemes lenne eljátszadozni annak a gondolatával, ha nem lenne egy hétig áram. De persze idealizált áramkimaradásra gondolok, ahol az emberek nem pánikolnak, fenntartható a társadalmi rend. Talán egy csomó embernek egy halom problémája megoldódna, mert nem tudna a tv vagy a net előtt dögleni, lájkolgatni meg hizlalni a hátsóját, hanem le kellene ülnie a szeretteivel gyertyafény mellett beszélgetni. Nem csak úgy beszélgetni, hanem valóban beszélni.

Tudom, közhelyesre sikerült ez az írás, de most ez jár a fejemben. Meg az, hogy van pár ismerősöm, aki nem tud úszni, tüzet rakni, varrni, halat pucolni, ásni, utál akár 500 métert is legyalogolni. Pedig ezek fontos dolgok a mai napig. Nem tudom elképzelni, hogy születendő kölykeim ne tudjanak nagy biztonsággal eligazodni egy erdőben mondjuk (feltéve, ha lesznek még akkor fák) akár tájoló nélkül is, vagy hogyan szárítsák meg a vizes zoknijukat egy túrán tűz nélkül, vagy hogyan gyújtsanak tüzet vizes fával. Hogyan készítsen hurokcsapdát, íjat, vagy veremcsapdát. Tudom, hogy egyszer ez a tudás még jól jöhet neki/nekik. Mert az egyensúly bármikor felborulhat, és magával ránthatja az általunk ismert modern világot. Az univerzum észre sem venné a hiányunkat.

Most pedig megnézek egy filmvígjátékot :D (na, még egy szmájli)

Hétvégi kutatómunka, valamint válasz E.-nek a kedves kommentjére

Nos, Faember barátommal cseteltünk, amikor valahogy a Jóisten is úgy akarta, hogy a Csillagok Háborújára terelődött a szó. Mindketten régen láttuk már a hat részt, nekem meg lassan hobbimmá válik a történet kifigurázása, így természetesnek tűnt, hogy hétvégén Kutatónapot tartunk. Megnézzük az összes részt egyben, két napra elosztva, közben jegyzetelni fogom azokat a jeleneteket, amelyek potenciális kifigurázási célpontokká válhatnak. Meg eszünk közben valami zsírban tocsogót, meg száraz vörös bort fogunk inni. Kettő az egyben: szórakozás és kutatás. Így hamarosan újabb Csillagos novellák születnek majd meg a billentyűzetemen keresztül. Kimondottan szórakoztató ezeket a történeteket megírni, legalább nem a hétköznapi történések foglalkoztatnak. Ahogy Illés Róbert írta anno egy novellájában: "Szellemem agarai kergetőznek." Mai napig nem tudom kiverni a fejemből ezt a remekül eltalált mondatot. Nekem ilyen érzés az írogatás. Szóval Robi után szabadon: Szellemem agarai kergetőznek!

Őfelsége szerelője voltam

"Hű tanítványom Vader, hidd el, minden Yoda három napig tart!"
Palpatine

Mekkora az esély rá, hogy egy ekkora "intézményben", mint a Halálcsillag kifogd a legidegesítőbb, beszédkényszerben szenvedő beosztottat? Vajon hányan dolgoznak a Csillagon? Ötvenezren, ötszázezren? Miért pont én kaptam ezt a hülyét? A hadnagy biztos utál. Most már értem, hogy miért vigyorgott annyira kajánul, amikor átadta a napi parancsokat és az újonc aktáját. Atyaég, még mindig beszél. Mikor vesz levegőt? Lehet, hogy a fülén lélegzik? Amióta Torak tizedes megérkezett a Csillagra, tuti, hogy az Életfenntartó Osztályon jelentős mértékű levegőfogyasztás emelkedést regisztráltak. Akkora az esély egy ilyen beosztotthoz, mint hogy a következő saroknál felbukkanjon egy vuki.
- Nézze őrmester, egy Vuki! Szent Császár, még soha nem láttam Vukit! Milyen hatalmas! Vajon, hogy nézne ki leborotválva, erről jutott eszembe, hogy egyszer láttam egy...
Az őrmester földbegyökerezett lábbal, félelemmel vegyes tisztelettel bámult fel az óriás szőrmedvényre. Aztán beugrott neki valami: az Archaikus Könyvtár egyik töredékjegyzetének szószedete, amit tegnap olvasott el pont. Karma. Hirtelen nagyon kicsinek érezte magát. Az Archaikus Kor homo sapiens sapiens-ei tudtak valamit. Kár, hogy idejük jelentős részét egymás legyilkolásával töltötték mindenféle hangzatos ideológiák égisze alatt, miközben az evolúcióval és a vírusokkal folytatott örökös háborút végül elveszítették. Állítólag valami érdekes vírus támadta meg az agyukat egy félresikerült, világméretű genetikai kísérlet során. Tudósok gyorséttermi hamburgerekbe (az meg mi lehetett?) vegyítettek mindenféle anyagokat, ami azonban nem várt eredményt hozott. Az önmagára olly' annyira büszke homo sapiens sapiens szépen lassan egy bonobó szintjére butult le. Nemrég járt a Földön egy kirándulás keretében, szívet melengető látvány volt a bolygónyi méretű rezervátum, volt kisember simogató, meg örökbe fogadhattál névlegesen egy homo sapiens sapienst. Bár ott lehetne megint...
- Whoroooooooooo...
- Nyughass már szőrös, vagy kilyukasztalak!
Az őrmester akkor vette csak észre, hogy a vuki két birodalmi gyalogoshoz van láncolva. Vagy inkább a vukihoz van láncolva a két gyalogos. Mindenesetre komikus látvány volt. Szóval a vuki fogoly. Hála az égnek! A két birodalmi katona közül a kevésbé ideges, rangidős katonához fordult:
- Hova lesz a fuvar, katona?
- Ezt a körözött bűnözőt nemrégiben fogtuk el a Hoth rendszerben, most vallatásra szállítjuk a Szigorúan Őrzött Börtönszintre, izéé... Hadnagy!
- Csak őrmester, nem hadnagy!
- Ott van a hercegnő is! - mondta az eddig némaságba burkolózó kisebb termetű birodalmi gyalogos.
- Milyen hercegnő? Vannak hercegnők a flottánál? Nahát, soha nem hallottam még ilyet! - kezdett rá Torak tizedes is.

Dermedt csend állt be, a folyosón egy pillanatra érezhetően megfagyott a lehelet is, az Idő pedig, minden idők legnagyobb hazárdjátékosa szélesen vigyorogva bámulta a tétova alakokat.

- Őrmester, ne hallgasson erre a bolondra, légnyomás érte a Tatuinon. Össze-vissza beszél..
- De Han, te is láttad...
- Whörrrörörörörörörö!
- Fogja be közlegény!
Hm, milyen karakán ez a katona! Az őrmester szinte elsápadt az irigységtől. Bár ő is ilyen kemény tudna lenni Torakkal, akkor talán kevesebbet beszélne. Torakra sandított. Most is beszélt. Ki hitte volna?! A rangidős gyalogos intett az őrmesternek, pár méterrel arrébb húzódtak, amennyire legalábbis engedte a lánc.
- Őrmester, látom magának se egyszerű!
- Á, ne is mondja, újoncok! A gyalogság ilyen bajban van a toborzásnál, hogy minden retardáltat besoroznak?
- Látja mi van! A páncél is lötyög rajta... Elképesztő...Na, de megyünk, minél kevesebb időt töltök az újonccal, annál több agysejtem menekül meg. Meg büdös ez a vuki!
-Whöörörörörörörö morororo nyüsz-nyüsz Han!

A folyosó végéig követték tekintetükkel a távolodó katonákat és a fogoly vukit.
- Balra katona...a másik balra, Luke! A császár szerelmére már, hát nem igaz...

Az őrmester szélesen elmosolyodott. Na, menjük a dolgunkra. Aztán a mosoly lehervadt arcáról, mert hirtelen újból a rideg valósággal találta magát szemben, Torak tizedes tudálékos arca nyomult be erőszakosan látómezejébe. És Torak nem cáfolt rá önmagára.
- Őrmester! Nekem gyanús ez a három alak!!!
- Tizedes! Nem vagyok rá kíváncsi! Ma még özön munkánk van, le kell tesztelnünk a vonónyaláb hardverét, meg a börtönszinten is van még egy problémás szemétzúzó.
- De, de őrmester, de-de-de-de-de-de-de..
- Semmi de tizedes, gyerünk!
- De, de-de-de a vukin nem volt bekapcsolva a bilincs, a lötyögős páncélos katonaszerűség oldalán egy fénykard lógott, meg valami hercegnőről hablatyolt, a magasabbik meg nem ismerte a birodalmi protokollt, a vuki meg azt mondta, idézem: "A te szagod is olyan, mint egy lelakott szociális otthoné a Dagoba rendszerben, Han"!
- Honnan tudja, hogy mit mondott a vuki? Ja, fénykard mi? Nem ismer fel egy tisztességes kinézetű csőgránátot!! Hol volt maga a kiképzés alatt! Jaj, Torak tizedes. Gondolja, hogy bárki megpróbálna valamilyen magánakcióban ártani a Csillagnak. Persze már! Idejönnek hárman, majd a vukit álcának használva betörnek a börtönszintre, hogy ott mahináljanak valamit? Képzelt Hercegnőcskéket mentsenek meg! Olvasson kevesebb sci-fit, Torak. A Császár szerelmére menjünk már végre!!!
- Ne nyomjon el engem, Őrmester!
- Nem nyomom el magát, Tizedes!
- De igen is elnyom engem. Én egy individuum vagyok, egyszeri és megismételhetetlen, és nincs joga ahhoz, hogy...
Az Őrmester egy pillanatra elgondolkodott azon a lehetőségen, hogy a börtönszinten egy szomorú, de ugyanakkor kivédhetetlen baleset fogja érni egyiküket, és az nem Ő lesz. Szinte már látta maga előtt:


Kedves Torak Papa és Torak Mama,

szomorú kötelességem beszámolni Önöknek fiuk hősies haláláról! Szerelés közben belesett a szemétzúzó gépbe és... de szép is lenne!!

- Figyel rám egyáltalán Őrmester?
- Őszintén? Nem.
- Bal lábbal kelt fel reggel? Rossz a kedve? Miért ilyen negatív ma? Akar róla beszélni? Nekem elmondhatja! Jé, már meg is érkeztünk a vonónyaláb hardveréhez! Csinálhatom én? Légyszi, Őrmester!
- Csináld, addig legalább csendben vagy!
- Köszönöm Őrmester!!! Na, hozzá is látok! Jé, egy hidrokulcs! Gondolkodott már azon, hogy miért hívják a hidrokulcsot hidrokulcsnak? Tegnap este nem tudtam aludni, és ezen gondolkodtam, amíg el nem aludtam. Ja, amíg el nem aludtam! És azon gondolkodott már, hogy mikor tudja az ember, hogy már alszik? Ezen is sokat agyaltam, de még sohasem sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor elalszok. Kérem a hatos hidrokulcsot! Mondom a hatost! Köszönöm. Szóval, most az integrált gyorsítómező 250000 magos processzorának erejét...

Az Őrmester már régen nem figyelt Torakra. A barna kámzsás, ősz szakállas férfi tekintete foglyul ejtette őt. A férfi halkan, de visszautasítást nem tűrő hangon megszólalt:
- Tizedes, nézz a szemembe!
- Maga meg ki a franc? Jé, Őrmester, munkaügyi ellenőrzést kaptunk! Torak Tizedes szolgálatára, Uram!

Az idegen egy furcsa, köríves mozdulatot tett az arcuk előtt.
- Nem láttatok engem. Nem is fogtok emlékezni rám. Tizedes, te maradj csendben egy kicsit. Mondom csendben. Na, azért. Segíteni fogtok nekem. Tizedes, állítsd le a vonónyalábot most rögtön! Milyen kulcsot adjak oda? Tessék itt a hatos kulcs, és nem, nem tudom, hogy miért hívják hidrokulcsnak. De sokat gondolkodtam már én is ezen hosszú álmatlan éjszakákon. Kész is? Remek! Jó, hogy összefutottunk, mert kettes voltam mechanikából... Na, én most megyek. Tehát, nem láttatok engem, nem találkoztunk. Most pedig mehettek utatokra! Hmmm, várjatok csak! Öt percig ugráljatok fél lábon, aztán menjetek tovább! És még ma adjátok be a leszerelési papírjaitokat, hamarosan "felszámolják" a munkahelyeteket!

Az Őrmester vakargatta a fejét! Torak is értetlenül bámult maga elé. Aztán egymást vizslatták értetlenül. Hova tűnt az utolsó fél óra? A központ regisztrálta a vonónyaláb szervizét. Mikor csinálták meg? Miért éreznek heveny izomlázszerűséget a jobb lábukban? És egyáltalán miért hívják a hidrokulcsot hidrokulcsnak? Na, ez most hogy jön ide?
- ŐŐŐŐŐ.... Szerintem intézzük el a szemétzúzót, aztán pihenjünk egyet, egyébként is fáj a lábam!
- Hát jó, Őrmester! Akkor hozzá is látok a konzolon!
- Őrmester?
- Igen, Torak?
- Hogy kerültünk ide az irányítószobába?
- Nem tudom Torak, és, hogy őszinte legyek nem is akarom tudni.
- Őrmester!
- Igen, Torak?
- Ön egy rendkívül bölcs ember!
Torak ezzel hozzá is látott. Ujjai démoni gyorsasággal játszottak a virtulás konzolon. Valami halálos, sötét Technika-Operát. Volt valami torz művészet játékában. Torak feszülten figyelte a kijelzőt, majd feszültsége egyre inkább felengedett, szája szegletében megjelent a mosoly. Tovább fokozta a már egyébként is őrületes tempót, olyan látható élvezettel, amilyennel az Őrmester még nem találkozott. A Tizedes egyre vadabbul csépelte a billentyűzetet. Az Őrmester azon kapta magát, hogy óvatosan elhátrál a szervizpanelon játszó, dervistáncot járó társától. Valahol tudata mélyén kicsírázott a csodálat magja. Torak homlokán az első verejtékcseppek akadálytalanul siklottak, míg egy váratlan pillanatban....
- Háháháháhááháháháháháháháháháháháháhá, megvagy kis rohadék! Én vagyok az első! Hamarabb törtem fel a programot! Én javítottam meg hamarabb a szemétzúzót! Na, ki az élet császára, te kis béna, guruló kuka!!!!!!!!!

Az Őrmester meghatározhatatlan arcot vágott. Ez most kihez beszél?

Az események egy másik horizontján ugyanekkor:
- C-3PO! Köszönd meg a nevünkben R2-D2-nak a segítséget!
- Igen Uram! Átadnám, de most éppen zokog, és szidja valakinek az emlős anyját!
- Ez nekem némileg több információ a kelleténél C-3PO. Másszunk ki ebből a katyvaszból! Jöjjön Hercegnő!
- Én mondtam, hogy van itt egy Hercegnő!!
- Igen Luke, te mondtad. Nagyon ügyes vagy!
- Höööröööröö!

Ettől a naptól kezdve R2-D2 már soha többé nem volt a régi.

- Nos, Őrmester, lejárt a szolgálat! Meginna velem egy dagobai sört? Én állom!
- Nos, Torkan Tizedes örömmel magával tartok, jó egy ilyen átlagos nap után meginni pár sört baráti társaságban.
- Pont erre gondoltam Örmi!
- Nana Tizedes, Őrmester!!! De tudja mit, bánja a fene, holnap úgy is beadom a leszerelési papírjaimat. Valami azt súgja, hogy máshol jobb lesz nekem! Őfelsége szerelője voltam.
- Szintúgy. Húúú, de fáj a lábam.

Előzetes

Szóval, következő a helyzet: felépítettem egy újabb novella vázlatát a fejemben, amit majd este szépen meg is írok annak rendje, és módja szerint. Annyit azért elárulok, hogy két, a Halálcsillagon szolgálatot teljesítő szerelő viszontagságos napjának eseményeit fogja feldolgozni a novella. Címe: Őfelsége szerelője voltam.
Vagy valami ilyesmi. Na, menjen vissza szépen mindenki dolgozni. Én is! Na, menjél már... Most!!!!

Valentin nap

Sokat törtem a fejem, hogyan tudnám méltó módon megünnepelni a Nyugatiából átvett Valentin napot, amely lassan már szervesebben illeszkedik ünnepeink sorába, mint a Húsvét. Sajnos. Szerencsére Jucus sincs oda ezért az ünnepért. Így tovább nem is folytatnám a bejegyzést, ellenben egy szép romantikus számot küldenék Jucusnak, amiért hagyja, hogy már több, mint öt éve gyilkoljam az idegrendszerét! Köszönöm. De tényleg!

Szép dal...

Innye. Nem ezt a számot akartam, hanem az Easy-t. :)

Csillagok Háborúja - A háború egyetlen, igazi indoka

A Császár tűnődve, majd elkomorodva bámulta a színes kijelzőt maga előtt. Számsorok, adatok futottak be a semmiből, percről percre dühödt tehetetlenségre kárhoztatva az uralkodót. Ujjai trónszéke karfájába martak, kifehéredtek az erőlködéstől. Elfordította tekintetét a monitorról, és a csillagokat bámulta, majd elunva milliárdéves ragyogásukat türelmetlenül rácsapott a kommunikátorának vezérlőjére.
- Vader Nagyúr! Megérkezett már az Ügynök?
- Igen Nagyúr! Köhkúúúúh, ebben a pillanatban lépett be a 3. szintre.
- Azonnal vezesse be hozzám Vader!
- Igen Mester, Köhkúúúúúh!


A robotajtók szisszenve félrecsúsztak. A Császár szemben találta magát Darth Vader legendás alakjával, mellette pedig ott volt Ő, a feltérképezett Univerzum legjobb Ügynöke. Senki sem tudta ki ő, honnan jött, mindenki csak úgy ismerte, hogy az Ügynök. A Császár és az Ügynök tudata egymásnak feszült. Titánok harca. Hihetetlen elmék csaptak össze, de az Ügynök nem véletlenül maradhatott ilyen hosszú ideig abban az állapotban, amit mindennél jobban szeretett: élve. Az Ügynök lesütötte a szemét, a Császár pedig tudta, hogy az embere teljes alázattal fordul majd hozzá. Elégedetten mordult fel az uralkodó:
- Hű tanítványom, hát elhoztad őt! 
- Igen Mester, Köhkúúúúúh!
- Vader Nagyúr, elmehetsz!
- Igen Mester, Köhkúúúúúh!
Vader döngő léptekkel elhagyta a szobát. A robotajtók zümmögve bezáródtak mögötte. A Császár és az Ügynök néma csendbe burkolózva, a levegőadagoló-újrahasznosító berendezés halk susogása mellett elhelyezkedtek egy kényelmes asztalnál, amit gondos szolgakezek készítettek már jó előre a szoba közepére. A Császár elmélázott az Ügynök arcán. Milyen fiatal, milyen eltökélt, milyen jól palástolja a félelmét! Milyen idős lehet? Nehéz megállapítani. De most erre nincs idő!
- Nos. Áttanulmányozta az esetet? Mire jutott?
- Uram, minden elképzelhető aspektusból átgondoltam a lehetőségeit. Minden variációt lefuttattam, mindent újraszámoltam, azonban ahogy már korábban jeleztem Önnek, sajnos nem szolgálhatok jó hírekkel! Melyik ügynökség javasolta ezeket a katasztrofális végeredményű befektetéseket?
- Ügynök! Velük már nincsen több gondja az univerzumnak, a bolygójukkal együtt belegyalultuk őket az űrbe. A Halálcsillag már működőképes.
- Ó, hát igen, a Likvidációs-protokoll. Működik a Halálcsillag? Na, erre még visszatérünk.
- Ügynök, mit javasol jelen helyzetben?
- Uralkodó! A hosszú- és rövidtávú befektetései, amelyeket a külső szektorok kis államainak államkötvényeibe helyezett el az államcsődöknek és a lokális háborúknak köszönhetően lenullázódtak. A banta farmjain terjed a kerge banta kór, milliónyi állatot kellett levágni, eladhatatlan a hús. A mezőgazdasági világokba kihelyezett tőke is odaveszett egy hirtelen támadt napkitöréssel kísért meteorviharban. A Microfost kibertechnikai  részvényei Kill Bates leköszönésével, és némi hathatós off-shore tevékenységnek köszönhetően gyakorlatilag a nullával lettek egyenlőek. Ha hozzávesszük, hogy univerzum szerte körbetartozás ellehetetleníti a gazdasági holtpontról való elmozdulást, valamint az éppen tomboló gazdasági válságot, akkor az Ön vagyona jelenleg számításaim szerint: 


mínusz
60000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000
kredit. 


Az Ügynök nyelt egyet. Nem tudhatta, hogy mi játszódhat le most a Császárban a hír hallatára.
A Császár nyelt egyet. Pontosan tudta, hogy mi játszódik le a fejében. Megköszörülte a torkát. 
- Ügynök, mit javasol?
- Uralkodó, a Halálcsillag...
- Azt már nem!!!!!
- De uram, Ön is tudja, hogy nincs más lehetőség!!!
- Nem, és nem!!!
- Uram, kérem, hallgasson meg!!! Átfutottam a biztosítási szerződést, és találtam benne egy kritikus pontot!
- Hmmm, folytassa Ügynök!
- A United Star Corp. Biztosító Társaság ügynöke kihagyta a központi hőkivezető nyílást a biztosításból. Ha oda valami berepülne, mondjuk teszem azt egy eltévedt rakéta....
- Arra gondol, hogy a biztosítási díjból...
- Fedezni tudná a rosszul megválasztott részvénybefektetésekből, portfóliókból és a gazdasági válságból bekövetkező

mínusz

60000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000

kredites veszteségét, és még maradna is bőven egy korszerűbb Halálcsillagra!!!! 

- Ügynök! A fizetését azonnal átutaltatom! Nem véletlenül a legjobb!!! Most elmehet!
- Császárom! Még valami!
- Mondja Ügynök!
- Lenne egy rendkívül kedvező ajánlatom az Ön számára! Egy élet- és balesetbiztosítással egybekötött magánnyugdíjpénztári-lakáskassza! Nagyon kedvező kamatozású....
- Ne is folytassa, nincs szükségem ilyesmire, egy olyan hűséges tanítvány mellett, mint Darth Vader! Egyébként is mi baj érhetne?
- Ahogy óhajtja Uram!
- Elmehet!


A Császár lehuppant a trónjára. Ügyes, ügyes ez az Ügynök, a többi már csak gondos szervezés kérdése. A Császár újból a csillagokat fürkészte, amik cinkosan mosolyogtak rá. Tudta, hogy mit kell tennie. Már jó ideje nem látta őt, és nem is hallott felőle. De a Császári Hírszerzők morzsánként összeszedték az információkat. Végül lokalizálták. Az uralkodó számokat érintett meg egy holografikus kijelzőn. A készülék rövid várakozás után egy alak sziluettjét vetítette ki a levegőbe.
- Itt Obi Van Kenobi üzenetrögzítője. A sípszó után hagyj üzenetet! píp
- Jaj, ne már tudom, hogy otthon vagy, vedd fel, gyerünk már, gyerünk...
- Palpatine, mi a fészkes nyavaja!
- Császár, ha kérhetlek! Várj Obi van, ne tedd le..hallod, ne merészeld lerakni! Atyaég, milyen ruha ez rajtad? Milyen nőcskék fetrengenek az ágyon? Ubi van, Kenobi? Na, mindegy!
- Mit akarsz Palpatine!
- Császá... á, hagyjuk. Tennék neked egy visszautasíthatatlan ajánlatot! Hogy van a kis Skywalker gyerek?
- Mi közöd hozzá? De, ha már ennyire tudni akarod, kiváló pilóta lett belőle, tiszta apja!
- Hmm, érdekes! Szerinted Obi, el tudna találni ez a Luke gyerek egy buckapatkány méretű tárgyat egy szűk kanyonban?
- Hmm, igen, hogyne!
- Obi, szedd össze a felkelőket, aztán gyertek ide a Halálcsillaghoz, lenne egy remek üzleti ajánlatom!

Kettlebell vs. Agyatlan golyócibálás

Elöljáróban mindenképpen leszögezném, hogy nem vagyok RKC oktató, vagy FMS szakértő, így írásom erősen a saját tapasztalataimra és meglátásaimra épül és korlátozódik, ezért ha tárgyi tévedésem lenne, azért előre is elnézést kérek, a javító szándékú kritikát szívesen fogadom.

Mindig csodáltam ebben a mozgásrendszerben azt a szimbiózist, ami ember és az élettelen fém között alakul ki. A vas idomul az emberhez, az ember idomul a vashoz. Edzőtársakkal időnként megosztjuk a tapasztalatokat félholtan az öltözőben, hogy kinek milyen gyakorlat tetszik, mit tapasztalt egy-egy edzés után. A paletta igen színes, de nagyjából egységes a kép: aki erősödni jött, az erősödött, aki fogyni akart, az fogyott, aki szálkásítani akart, az szálkásodott, aki az állóképességét akarta fejleszteni, az fejleszteni is tudta... és lehetne sorolni még a szempontokat a végtelenségig. Mindez csak úgy sikerülhet, ha tisztességesen, a kettlebell mozgástechnikáját szigorú edzői felügyelet és irányítás, valamint a belső fegyelem fenntartása mellett  legalább jó szinten elsajátítja az ember.
Technika nélkül mivé lenne ez a mozgáskultúra? Vasat lóbálni mindenki tud. Szerintem ezzel egyetérthetünk. Odaáll a falu bikája, megfogja, felcibálja a vasat, aztán agyatlanul lóbálja. Közben leskelődik néha jobbra meg balra, hogy látja-e valaki, hogy Ő milyen intenzitással és vehemenciával rángatja a 32-36-40 kilós fémet. Még talán ki is oszt magának néhány elismerő megjegyzést gondolatban: "Ez a csávó három éve a kettlebell-ezik itt mellettem, és csak 24 kilóssal csinálja a gyakorlatot? Höh, de gyík!"

A Technika, mint egy kísértet a sarokban áll száműzve falfehéren, elborzadva figyeli az eseményeket. Vannak néhányan, akik hiúsági kérdést csinálnak a megválasztott súly nagyságából szerintem. Erőből megoldja a gyakorlatot, miközben elvész a mozgás szépsége és öröme. Azt a "keveset" (ami valójában nagyon is sok), azt a szükséges technikai minimumot, amit hajlandó volt megtanulni egy-egy gyakorlat ismétlése során az agyatlan lóbálásával teljesen tönkreteszi. Néhány férfi edzőtársnál látom ezt a fajta mentalitást. Nőkre nem hiszem, hogy jellemző lenne ez a viselkedés. A technika/mozgáskultúra "minimuma" csak a jéghegy csúcsa, ha ezt nem gyakorolja, finomítja az ember folyamatosan, akkor mi értelme a kettlebell-nek? Ha a kétkezes swing-et nem sajátítja el a lehető legjobb módon, akkor hogyan fogja tudni a többi, swing-re épülő gyakorlatsorokat megtanulni, értelmezni, fejben összerakni? Ha nem tudok tisztességesen, a tanultak alapján végrehajtani egy tökéletes Török felállás nevű gyakorlatot 20 kilóval mondjuk, akkor ne akarjak 28-al belekezdeni! Minden izomrostnak, minden idegszálnak abban az adott pillanatban, abban a testhelyzetben a helyén kell lennie, mint ahogy a be- és kiáramló levegőnek is megfelelő összhangban kell állnia a gyakorlattal. Ez csak a testi vonatkozás, még szó sem esett a szellemi, akarati vonulatról. Érzi az ember, hogy mikor csinálja jól.
Kettlebell technika nélkül egy töltetlen Kalasnyikov.

Az írás végére egy történetet mesélnék el a Kettlebell vs. Agyatlan lóbálás analógiájára. Megtörtént-e nem tudom, mindenesetre nekem tetszik, ha csak kitalált is a "mese".
Történt egyszer, hogy a spanyol nagykövet meghívta vendégségbe a japán nagykövetet és kompániáját egy kis diplomáciai csevejre. Mindkét fél nagyon készült. A kölcsönös udvariasságok után körbevezette a spanyol nagykövet a japánt, hogy bemutassa az épületet, míg végül megállapodtak és leültek egy kis szökőkutas belső udvarban. A beszélgetés hamarosan diplomáciai területről áttért országaik kultúrájára, azon belül pedig a spanyol követ felajánlotta, hogy bemutat japán kollégájának egy eredeti, mindenek fölött álló spanyol kardot. Be is hozták a pengét, majd a szökőkút vizébe állították azt. Rózsaszirmokat szórtak a víz felszínére, amelyeket szépen úsztatva vitt a víz. Feszült figyelem kísérte a rózsaszirmok útját, míg végül egy szirmot a spanyol pengének sodort a víz. A penge olyan éles volt, hogy kettévágta a szirmot pusztán a víz ereje által hajtva.
A japán követ bólogatott. Nem rossz! Intett az egyik emberének, aki előhozott egy eredeti japán katanát. Majd egy újabb intésére kettévágta vele a szökőkutat. A kard sértetlenül remegett a kútba ágyazódva. Vége.

A konklúziót mindenki vonja le maga.

Góóóóóóóóóóóóóóóóól!!!!!!

- János, a jelenléti íved hol van?

Ki a faszom az a János? Nézek értetlenül a főnökasszonyra, akinek az arcán a kaján vigyor elárulja, hogy egy meglehetősen konkrét, emberi elmével fel nem fogható evolúciós rúgást hajtott végre velem kapcsolatban, és a homo sapiens sapiens csoportjának 11-es vonaláról a ramapithecusok makogó bandájának kapujába lőtt be engem. Menthetetlenül, csavarva a bal felső sarokba, közvetlenül a léc alá. Az akkori osztályvezető óvatosan megjegyzi neki, hogy nem úgy hívnak, de a főnökasszonyról lerí, hogy ez egy percig sem hatja meg. Tőle akár hívhatnának Miki Egérnek, Lapát Úrnak vagy a Technikus Csávónak. Mint, ahogy az sem érdekli, hogy három hosszú éve dolgozok közvetve a keze alá. Tudom, három év borzalmasan rövid idő arra, hogy megjegyezzen az ember egy egyszerű, átlagosan hétköznapi magyar nevet, főleg úgy, hogy hetente egyszer azért találkozunk.

Nem kell mondani, hogy milyen viszonyok uralkodnak egyes magyar munkahelyeken. Jó befoghatom, van legalább melóm, nem úgy, mint fél Magyarországnak. Na, de akkor sem mindegy ugyebár, hogy milyen hangulatban indul reggel az öszvérember a melóhelyre. Éppenséggel előállhat az a cifra helyzet, hogy William Wallace vesztőhelyi menete is riói karneváli hangulatot idéz ahhoz képest, ahogy a becsületesen adózó magyar ember kínkeservesen magára erőlteti az alázat álarcát, aztán félretéve minden undorát, megindul munkahelye felé. Alapszabály, hogy maradék önbecsülésedet, emberi tartásodat és az önérzetedet még meló előtt szemrebbenés nélkül lődd tarkón, mert ezek a fentebb említett erények teljesen feleslegesek a 21. századi magyar munkavállaló repertoárjában, mondhatni luxusként hatnak a mai világban. Most álljak neki itt vinnyogni, hogy miként kellene megbecsülni a melóst? Fölösleges. Mindenkinek van ilyen gondja manapság.

Szívem szerint megdobálnám kakival a főnökasszonyt. Hmmm... az az érzésem, hogy némileg jobban sikerült a kelleténél az az evolúciós rúgás.

Tudományos kuriózum

Kicsit ugyan megkésve, de azért csak reagálnék bizonyos eseményekre, amelyek nemrégiben következtek be Szegeden, a Cserepes soron. Gondoltam belinkelem a cikket:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/az_uttest_kozepen_vagtak_disznot_a_cserepes_soron_-_kepgaleria/2202397/

Miért is érdekes ez a cikk? A laikus csak azt látja, hogy van egy csapat ember, akik disznót vágnak az úttesten. Hagyományőrzés ugyebár a magyarázat. Ami bizonyos szempontból nézve becsülendő, hiszen hagyományai nélkül mivé lenne az ember? Én a helyükben csinálnék egy fesztivált is, mondjuk lehetne a neve 1. Road Kill Fest.

De ne térjünk el a tárgytól. Az éles szemű olvasó a sorok közé tekintve azonnal rádöbben, hogy valójában miről is van szó. Összeesküvés elmélet, fizika, térhajlítás, időutazás! Kérem, ezt is megéltük, működés közben láthatunk végre egy Időgépet!!! Hányszor fantáziáltunk arról, vajon milyen lehetett a középkor! Hát tessék, itt van a tudományos kuriózum! Mikor az időgépet bekapcsolta valamelyik meg nem értett őrült szegedi fizikus, hogy bizonyítsa igazát, és az időn és téren keresztül átemelte a mi valóságunkba azt a területdarabot, akkor ezek a 16. századi emberkék nem betonúton álltak, hanem valami uradalom udvarán. Akkor még nem voltak betonutak! De pont egy betonúton tértek magukhoz. Még nézték is, hogy mi ez a jó kis döngölt föld, jó kemény, ezen azért mégis könnyebb szétkapni a desznyót! Aztán befordultak a sarkon a bütykös szekéren ülő hajdúk... volt is magyarázkodás. Én a SZTE történeti tanszéke helyében kivinném a középkorra szakosodott hallgatókat, hogy jobban el tudjanak mélyülni abban az organikus, folyamatosan jelen lévő középkori világban a Cserepes soron. Tisztára, mint a Szép új világ című könyvben a rezervátum jelenet. Vagy csak egy jól működő tudományos kuriózum?

Milyen cuccot nyomatsz, Tesó?

A pénteki napomat a féktelen züllésnek, a szombati napomat a másnaposság démonának, illetve némi ügyintézésnek, a vasárnapomat viszont lelkiismeret-furdalástól vezérelve, a majdnem egészséges életmódnak ajánlottam fel a héten. Pár szóban leírnám, hogy én milyen cuccokat tolok, hogy jó legyen a napom. Munkába indulás előtt adott egy kávé, ha nem megy följebb a vérnyomásom, bekapcsolom a zajládát, na, az kb. 10 másodperc alatt helyrebillenti, különösen, ha valamelyik ingyenélő, szarházi, kétszínű politikus pofázik arról, hogy milyen jó is nekünk. Ezt követően 3-4 deci kristálygombalé. Ezt Karácsonyra kaptuk Anyámtól, nagyon bevált, majdnem két hónapja iszogatjuk, bár általában visszatérő veszekedés a vége, mert Jucus amikor nem figyel, én rájárok erre a limonádé és kefir ízét idéző italra. Szemesnek áll a világ. Jobb a közérzetem tőle, a gyomromnak kimondottan remek, nem csoda, ha időnként átveszi az elmém felett az irányítást, kilopakodtat a konyhába, majd megitatja velem a következő adag gombalevet. A pacallal is állandóan így járok. Bár az is kimondottan egészséges, akár a csülökpörkölt. Aztán amikor lesétált a kávé, a gombalé, ezt követi a reggeli, amit soha nem hagyok ki. Kaukázusi kefir, mondjuk 4 deci, meg ha lehet, akkor valami állati eredetű élelem, kenyér, ilyesmi.

Számomra az egyik legfontosabb segédanyagról még nem is írtam. Ez a Psyllium. Nem, ettől nem fogsz tudni tárgyakat lebegtetni, vagy éppen gondolatokat olvasni. Magyarul Útifűmaghéj. Emészthetetlen rostszálakból áll, a térfogatuk hússzorosára dagad, amennyiben folyadékkal érintkeznek. Felszív mindent, teljesen kitölti, és az emésztés fázisában szépen takarítja végig a belek falát. Pohár vízbe vagy éppen narancslébe keverve már fogyasztható is. Kúraszerűen érdemes használni, 10 deka kemény 1170 forint Szegeden, ez a mennyiség kettőnknek pont egy hónapra elég. Nem részletezném, hogy a kezdeti időszakban milyen cifra dolgok távoztak belőlem, de egy időben baseball ütővel jártam a wc-re, és sokáig csak éjjelilámpa mellett mertem elaludni. Egyébként így fejtettem meg H. P. Lovecraft műveinek is a lényegét. Tuti, hogy nem drogozott, csak Psyllium kúrán volt ő is, aztán nem csoda, ha reggeli wc után mindenféle cifra dolgot látott, majd irkált össze. Ja, persze Cthulhu hívása. Inkább Cthulhu tolása… Horror a wc-ben.

A rostok alkalmazásánál figyelembe kell venni, hogy sok folyadék fogyasztásánál lágyítja a távozó „anyagokat”, kevés folyadék bevitelénél meg gyakorlatilag hasfogóként működik. Napközben C-vitamin, kalcium, magnézium, lenmag, gyümölcs. A lenmag különösen a kedvencemmé vált, főleg az agyserkentő hatását kedveltem meg, amellett, hogy tele van nélkülözhetetlen vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Felhasználható még: méreganyagok eltávolítására, sebekre, ekcémára, gyulladásokra, izomlázra stb.

Edzés után két hideg sör.

Persze mindezek mellett rendszeresen a táplálkozom, annyit eszek, mit egy ló. Legyen bár négy lábú vagy két lábú vagy éppen láb nélküli jószág, nézhet rám bármilyen szépen, akkor is a fazékban végzi befűszerezve. Azt az egyszerű szabályt követem, ha nem vagy résen, akkor ők esznek meg téged. Nincsen veszélyesebb egy bosszúszomjas pontynál. Na, mára ennyi.

Rendszerüzenet

Szerintem ez egy rövid bejegyzés lesz. Nem tudja véletlenül valaki annak a személynek a címét, aki szabadalmaztatta a másnaposságot? Szívesen pofán verném egy jóképű rozsomákkal.

Az erő nyers, esszenciális megnyilvánulási formája

Az egész egy ártatlan taktikai/napszemüveg unott keresgélésével indult a neten. Aztán az unalom átcsapott egy amolyan érdeklődő Mi ez a hülyeség?-be. Az érdeklődő értetlenség tárgya nem volt más, mint maga Az erő nyers, esszenciális megnyilvánulási formája. Egy csapott aljú, fogantyúval ellátott vasgolyó bámult rám vissza a képernyőről. Farkasszemet néztünk egymással. Percekig tartott az elmék csatája, majd elvesztettem az ütközetet.

Rövid keresgélés után ráakadtam Varga Tamásra, aki Szegeden ezzel brutálisan egyszerű sporteszközzel Embert nevel az emberből. Az elsőt senki sem felejti el, ahogy tartja a mondás. Hát én sem felejtem el 2009 február 12-ét. Megérkeztem az edzésre, és egy alapos átmozgató bemelegítés után ismerkedni kezdtem az Eszközzel. Ismét az akaratok csatájának mezején találtam magam, a 20 kilós vas csúfondárosan mérte végig a 91 kilósra hizlalt, filmsorozatokon és jóféle ételeken tartott kispolgári anatómiámat. De a szimpátia maximális volt. Mint amikor a kutya és leendő gazdája először néz egymás szemeibe, és mindketten tudják, hogy na, ebből valami rohadt jó dolog fog kisülni. Esetemben elsősorban a zsír sült ki.

Aztán megkezdődik az edzés. Számtalan videó kering a neten, rengeteg gyakorlatnak lehet utánanézni, de amikor először szembesültem a kétkezes swing okozta sokkal, rádöbbentem, hogy nem is olyan egyszerű ez a dolog. Néhány cimborám, amikor megtudták, hogy mi lett a választott sportom röhögtek egy jót, hogy: "Ja, az vaslengetős hülyeség? Van csíkos pólód, meg harcsabajszod?" Én azt szoktam erre válaszolni, ha az orosz hadseregnek és más országok fegyvernemeinél szolgáló katonáknak megfelel ez a módszer, akkor ki vagyok én, hogy vitatkozzak a Spetsnaz volt erőnléti kiképzőjével Pavel Tsatsouline-al, a kettlebell szülőatyjával, illetve Varga Tomival vagy a fentebb említett katonákkal. Ennyi ember nem tévedhet.
Edzés közepén még reménykedtem valamiben, hogy mint a mesékben csoda történik velem, és valami égi csatornán keresztül energia és friss erő önti el a testem, de ez nem következett be. A végén felhorgadt bennem az a keserű felismerés, hogy olyan gyenge vagyok, mint a hajnali babafing. Edzés után olyan büdös is. Mindig azzal győzködtem magam, hogy munkámból adódóan jó az állóképességem. Na, ezt a kártyavárat a Kettlebell névre hallgató, megalkuvást nem tűrő szemét kis rozsomák egy könnyed mozdulattal elsöpörte.
Jól tette.

Nagyon sok barátom nem mozog vagy sportol semmit. A futás kicsinálja az ízületeket, az úszáshoz kövér vagyok, a konditeremből kinéznek, mert nincs rajtam a legújabb trendi edzőcucc, sportoltam én már eleget, engem így fogadjanak el, ahogy vagyok stb.,stb. Általában ezek a kifogások. A kifogással csak egy gond van: olyan, mint a segg. Mindenkinek van belőle, és nem leszel tőle vékonyabb. Én is utáltam a tükörbe nézni, hogy szaporodik a sörhas, meg tokásodik az arc, a doki meg azt mondja, hogy rossz a vérkép, meg magas a vérnyomás és még lehetne sorolni. Azt ne is említsem, hogy az indokolatlan kövérség a ruhatárad lehetőségeit is zsebbenyúlósan befolyásolja. Rombolja az önértékelésed. Abban a korban vagyok, amikor még bőven lehet tenni egy minőségi, egészségesebb életmód megalapozásáért.

91 kiló voltam a kettlebell edzések elején, 6 hónap alatt 12 kilót fogytam, majd a testsúlyom felment 85 kilóra, ez két éve nem változott. A hájat a kitartó munka során felváltotta a szálkásodó izomzat, vérképem  gyönyörű, nincs vashiányom, állóképesség és erő terén ugrásszerű javulást tapasztaltam. Koncentrációs képességem szintén jelentősen javult. Optimalizálódik folyamatosan a testem. Ami legjobb az egészben, hogy annyi pacalt ehetek, meg annyi sört ihatok amennyi belém fér :) A Vas úgyis számon kéri rajtam.
A fájdalom jó. Hányszor hallottam ezt a mondatot az edzésen, és bármennyire morbidnak hat az egész, két év kettlebellezés után fejet hajtok e mondat előtt. A kezdeti 16-20 kilós golyókat bizonyos gyakorlatoknál felváltották a 24, 28, 32 kilós golyóbisok legnagyobb örömömre. Mezítláb edzek, szakadt pólóban, 150 forintos cérnakesztyűvel a mancsaimon. A legjobb, hogy mindenki ilyen az edzésen. Vannak kövérek, vékonyak, gyengébbek, erősebbek, de itt, a kettlebell edzéseken valódi demokrácia uralkodik, senkit nem nézünk ki, legfeljebb időnként jókat röhögünk a másik egy-egy rosszabbul sikerült gyakorlatán.

Jó volna, ha magyar fejekben is ilyen egyszerűen működne minden.

Karatekutya

Az egyik kolléganőm karatézni jár. A másik meg járt. Aztán belebonyolódtak némi vitába azzal kapcsolatban, hogy van-e shotokan karatéban dan. Na, az egyik korábbi bejegyzésemben már írtam, ha unatkozok, kitalálok mindenféle szar viccet a saját szórakoztatásomra, meg a kollégáim agysejtjeinek tömeges mészárlására.

Íme:

Az egykori akciósztár beugrik karateedzésre, hogy megnézze tud-e még valamit. Odaér a tatamihoz, mire az edző:
- Jean Claude, van dan?

A.P.M.

ui: ugye milyen jó a kollégáknak?

Jucus vs. Technológia

A mai napon rádöbbentem, hogy életem párját gyűlöli a technológia. Nem úgy szőrmentén, ahogy mi megszokásból rávágjuk, hogy : - A macskákat én is gyűlölöm! - Ja, mekkora szar már a barátok közt! De gyűlölöm! Ja, meg az a kórházas sorozat a tévé kettőn. Azt is gyűlölöm!

Voltak már korábban is gyanús előjelek, de a napokban bebizonyosodott a sejtésem. Kb. két hónapja kivasalta magát, mert hát ugye bugyiban kell vasalni. Pár napja egyik este valamit gépel az ágyunkban fekve, aztán addig addig fészkelődik, hogy a laptop ráesett a fejére. Ő esküszik, hogy véletlen volt, de én utoljára az Animal Planeten láttam ilyet, amikor is a Carcharodon carcharias táplálkozási szokásait mutatták be éppen. Ez a laptop tuti, hogy be akarta kapni Jucus fejét. Szinte hallani véltem a Cápa című film elhíresült zenéjét. Ez még mind semmi. Ma délután ír nekem szkájpon, hogy belesett a wc-be a telefonja. No komment. A telefon egyébként szerencsésen előkerült némi gumikesztyűs kutakodás után. Tisztára, mint az urológián, csak ott nincs mobiltelefon az ember hátsójában. Jobb esetben. Ezek után még bátrabban hangoztatom a mobiltelefonokkal kapcsolatos minden ellenérzésem: Tiszta szar ez a telefon!

Összegezve: túl van egy veszett vasaló, aztán egy cápa-laptop támadáson, majd a telefonja öngyilkosságot kísérel meg a laborjuk vécéjében. Ebből két alapvető technológia-viselkedési típust vezettem le:

1. csoport: ebbe a csoportba azok az eszközök, háztartási, műszaki-szórakoztató stb. tárgyak tartoznak, amik előbb vagy utóbb, de tuti biztos, hogy megpróbálnak agyonvasalni, vagy úgy kidobni magukból a dvd lemezt, hogy minimum könnyebb sérüléseket szenvedjen el az ember. Vagy legalább megpróbál kimosni. Ezek nem kispályások! Vigyázz a modern technológiával!

2. csoport: kisebb eszközök csoportja, amelyek nem tudnak feltétlenül direkt sebzést, maximum csak kisebb-nagyobb bosszúságokat okozni. Gondolok itt a mobiloknál pl. a "véletlen" kikapcsolásra, az sms rossz helyre küldésére (ami időnként mocskos kínos tud lenni, főleg ha disznóságok szerepelnek benne) stb. Szóval ezek a kisebb tárgyak elméletem szerint egy idő után bipoláris depresszióban szenvednek, mert nem képesek arra, amire egy vasaló például. Egyre ritkábban szúrnak ki a tulajjal - bár vannak néha kiemelkedő időszakaik, amikor régi pompájukban szívatják az embert -, míg végül már csak az alkalmat lesik, hogy mikor válhatnak meg olyannyira gyűlölt gazdájuktól. És ha kedvező az alkalom, akkor fejest ugranak a vécébe. Vagy a Tiszába, amivel konkrétan magával rántják gazdájukat, sajnos nekem így lett öngyilkos a telefonom. Persze ehhez semmi köze nincsen a tűző napnak, pár üveg sörnek, illetve egy kevésbé stabil hajónak.

Jucust gyűlöli a technológia. Ezzel együtt kell élnie. Szinte látni vélem, hogy a Terminátor 5. részében a rimánkodó, majd ledöbbenő Sarah Connor fölött átlép Arnold Schwarzenegger, és annyit kérdez csak tőle: - Ismered Jucust?

Orbitális probléma, avagy a Whoáááóóááááááá

Vannak bizonyos filmek, amelyeket időnként valami furcsa belső kényszertől hajtva újból és újból elővesz az ember fia-lánya. Ez a kényszer nálam pl. Star Wars sokadikológia, vagy a Dzsindzsük Ura sok, vagy a Közönséges Bűnözők - vagy lehetne még sorolni - újra és újra megnézésében csúcsosodik ki. A történet magával ragadó, a rendező zseniális, a színészek briliánsak, vagy épp' annyira szar a film, hogy már jó stb. kategóriákat állít fel az ember. Az egyik legdédelgetettebb kényszerem a Star Wars sokadikológia két szereplője, Csubakka és R2-D2 alakja köré fonódik. Szerencsére nem csak bennem vetődött fel egy nagyon is kardinális probléma, még pedig a kommunikáció alapvető problémája. Az Így jártam anyáddal című sorozatban Stella is azon agyal Marshalnak, hogy azt a két lábon járó medvét hogy a francba érti meg bárki is. Van benne valami...


Szóval van ez a szőrős Vukiember, aki betoppan az űrhajóba a lézercsúzlijával a mancsaiban, aztán 2000 decibellel ráhörög-vinnyog Han Solora, hogy: 


- Wháówááááá höörrrr-hörrr! 
 Mire Han Solo:
- Állat vagy Chubi! Megjavítottad a hiperhajtóművet! 


Na, most ezt mégis hogy????


http://www.youtube.com/watch?v=Pr3sBks5o_8&feature=fvw


 Oké, van egy küldő (Csubbaka ugyebár), van egy csatorna, amin közlekedik a jel, meg van egy fogadó (mondani sem kell, hogy Han Solo az), aki dekódolja a beérkező információkat, majd válaszol rá, amit aztán megint dekódolnak, és megint jeleket küldenek vissza, amelyeket befolyásolhat a beérkező információ minősége, mennyisége, az érzelmi szituáció stb.. De ebben az esetben hogyan? Han Solonak felsőfokú vuki nyelvvizsgája van? A fenti rövid "beszélgetésben" elhangzó vuki mondat után még egy summa cum laude-val végzett izmosabb bábeli hal is gondolkodás nélkül, önerőből bepanírozná magát paprikás lisztbe, aztán mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül fejest ugrana egy liter tűzforró olajba. 


Sokat törtem azon a fejem, vajon milyen lehet egy galaktikus vuki-magyar szótár? Néhány eredeti szó- és mondatfordítást azért leírnék ide a virtuális papírra:


Whoáááááá - Jó reggelt!
Han whohooohá? - Han, nem láttad a borotvámat?
wwwháháháháhá - hihihihihihihi
whoroooro höörööööörő! - Hátul még nyírjon belőle, elől vegye rövidebbre a frufrut!
Uááááááuáááá whőőwoáááá - Szeresd a testem bébi, végtelen maraton....
Han whowhoa Leia wuuuúwooo wuwu! - Han, te tudod, jó csaj a Leia, de az én ízlésemnek túl csupasz, csak a feje szőrös!
Hörörörö whoawúúúú! - Nem ír semmit erről a vukipédia!
Han morr boorroo whuwuha? - Han, hallod, mekkora szar ez a Gyűrűk Ura?!


Félreértés ne essék, nagyon szeretem a sci-fi műfaját (különösen Philip K. Dick-et), a Csillagok háborúját, de akárhányszor nézem meg a sorozatot, még mindig heveny röhögőgörcs fog el, ha meghallom Csubakkát hörögni... De tényleg, legalább vették volna a fáradtságot (mint a Gyűrűk Ura igazi ura, Tolkien, hogy megalkotta a tünde nyelvet), hogy valami "nyelvészeti" rendszert visznek a hörgésbe. Na, mondjuk R2-D2 se semmi! Az meg füttyög. Ha kell, ha nem. És mindenki érti!! Annyira megnézném, amikor a fél univerzum elindul a Dagoba rendszerbeli Rigó utcába, aztán elkezdődik a vizsga vukiból meg droid nyelvből. Kint a folyosón idegesen fel s alá sétálnak meg várakoznak mindenféle fura kinézetű népségek, aztán ajtón túlról meg nem hallanak mást csak, hogy valaki teli torokból hörög! Vagy éppen füttyög! Egy rövid, képzelt beszélgetés a nyelvvizsgáztató intézmény folyosójáról:
- Szevasz!
- Szevasz!
- Neked is vizsga?
- Ja, ithori-ból! Komplex, c típusú, kell az asztromechanika diplomámhoz!
- Ismerős a helyzet! Nekem is előírták, Birodalmi Jogot tanulok.
- Te, figyi valaki rosszul van bent? Már fél órája hörögnek, meg hánynak! Már kezd nekem is hányingerem lenni. 
- ÁÁÁ, ez csak vuki felsőfok lesz, ha jól hallom éppen egy Keats verset szaval az illető! Nem is rosszul!!!


Persze ez csak egy kis kötözködés. Ez az apróbb hiba egyáltalán nem rontja le a Csillagok Háborúja értékét, úgy ahogy van jó! Azért bízom benne, hogy nem sértettem végig fanatikus Star Wars hívőket. Kínos lenne pár év múlva abban a szituációban magamhoz térni, hogy egy elsötétített utcában hirtelen néhány ellenséges fénykard bámul rám bosszúszomjasan. - Ezt Csubakkáért kapod, Kisköcsög! Na, most hörögj :)


A.P.M.